Miért jön hozzánk a Mikulás?

Startlap - Startlap
Ez a Nagyszakállú majd' 2000 éves története.

Szent Miklós az egyház egyik legtiszteltebb szentje. 245-ben született egy gazdag családba Patara városában. Gyerekként árva maradt és érsek nagybátyjához került. Az ő hatására szintén a papi hivatást választotta Életét mindvégig az emberiségnek és a gyerekeknek szánta.

270-ben Jeruzsálemben a tengerészek védőszentjévé választották. Myra városában püspökké avatták.

Püspöki évei alatt vagyonát a gyerekek és szegények megsegítésére költötte, miközben tanított és a szeretetet hirdette. Egy éhínség idején a teljes egyház vagyonát szétosztotta a szegények között, halála után egy darabig ki is tiltották az egyházból.

Élt egy parasztember három lányával a kolostor közelében, ahol lakott. Egy séta közben akaratlanul meghallotta a három lány vitáját arról, hogy másnap melyikük áldozza fel magát rabszolgának, ahhoz, hogy megszabaduljanak a szegénységből és egyikőjük férjhez mehessen.

Miklós püspök meghallva ezt a tanakodást visszasietett a kolostorba és egy marék arannyal visszatérve bedobta azt az ablakon, majd elsietett. A lányok azt hitték csoda történt. Egy évvel később a csoda ismét megtörtént, a másik lánynak is adott egy marék aranyat. Amikor a lányok lépteket hallottak az ablak alatt, kisiettek, ekkor látták meg, hogy egy piros köpenyes ember rohan el az ablak elől. Harmadik évben az ablak zárva marad, mert kint nagyon hideg volt. Miklós püspök a tetőre felmászva a nyitott kéményen át bedobta az aranyat, a harmadik lány éppen akkor kötötte fel harisnyáját száradni a kandalló szerű tűzhelyre. A keszkenőbe rakott arany épp belehullott a harisnyába.

Ezután terjedt el, hogy Tél-Apó minden évben megajándékozza a szegényeket. Egy idő után kitudódott, hogy ki is ő valójában, mert az aranyak között volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő adott régebb Miklós püspöknek. De ez alkalommal az is kiderült, hogy Miklós püspök minden évben december 5-én, névnapjának előestéjén rendszeresen megajándékozza a gyerekeket.

A keresztényüldözések idején elfogták, de kivégezni nem merték. A legenda szerint halálakor a lelkét angyalok vitték a végső nyughelyére, ahol egy forrás eredt. Innen hirdeti azóta is a Mikulás a szeretetet a gyerekeknek.

Fotó: Thinkstock

Nem teljesen ismert, hogy mikor is érkezett Magyarországra a miklósolás szokása, ám a 18. század végén megjelent tiltás már a szokás jelenlétéről árulkodik. A tiltás oka a gyermekek ijesztgetése volt, mivel nem a ma ismert jókedvű, pirospozsgás Mikulás járt házról házra, hanem egy félelmetes, koromfekete arcú, láncot csörgető rém, aki egyszerre jutalmazott és büntetett.

Az ajándékosztogató, mosolygós, piros ruhás Mikulás a 19. század végén jelent meg. A kipucolt cipőkbe és csizmákba ajándékot rakó, éjjel közlekedő Mikulást egyre inkább összekötötték Szent Miklós személyével.

A „modern” Mikulás viszont már a legenda szerint Lappföldön él és rénszarvasai repítik a szánját a gyerekekhez.

 

Forrás: Wikipedia

Címlapfotó: Thinkstock

Ez is érdekelhet

képcím

"So si sheja? Mizu, csajok?" – a roma nők helyzetéről

képcím

Forgalmi dugóba került az építőipar

képcím

Magyar Péteréknek rekordidő alatt összejött 20 ezer aláírás