Melegítővel csábítják a fiatal magyarokat a párizsi repülőre

Startlap - Startlap
A légitársaságnál próbálnak alkalmazkodni a trendhez.

Elindították a JOON légitársaság első járatát a párizsi Charles de Gaulle (CDG) repülőtérről Budapestre, amely első hivatalos útját november 8-án tette meg. A korábban az Air France által üzemeltetett járatok napi három alkalommal teszik meg a távolságot a két város között, ám még nem alakult ki teljesen a személyzet. Éppen ezért keresnek a fedélzetre fiatal magyarokat is a légitársaságnál – írja a hvg.hu.

Biztosak vagyunk abban, hogy a magyar utazók körében is népszerű lesz a légitársaság, amely fiatalos, lendületes arculatával és szolgáltatási színvonalával egészen újat kínál a piacon. A JOON megjelenésével tizenhat százalékkal nőtt az utasok rendelkezésére álló férőhelyek száma a Budapest-Párizs vonalon. Erre a bővítésre biztosan lesz kereslet, mivel a két főváros között évente mintegy hatszázezren utaznak

– mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

A légitársaság 18-35 éves fiatalokat keres a fedélzetre, akiket a digitális technológiával, a dizájnnal és a mérsékelt árakkal próbálnak csábítani, ráadásul melegítőben és pólóban is lehetnek.

A JOON egyre jobban terjeszkedik, Párizsból már Kairóba, Fokvárosba, Fortalezába, Mahéba, Berlinbe, Barcelonába, Portóba és Lisszabonba mellett Rómábába, Nápolyba, Isztambulba és Mumbajiba is el lehet jut.

A retúr jegyek 49 eurónál kezdődnek, a kávé, az étkezés és a neszeszercsomag ingyen jár mindenkinek, de rendelni is lehet, sőt internet is van a repülőgépen, valamint 1200 órányi digitális szórakozás.

Ez is érdekelhet

képcím

Karácsony Gergely: Sejteni lehetett, hogy ez lesz

képcím

Bekeményít a maszkviseléssel a MÁV és a Volán: ezek a...

képcím

Kajak-kenu-vb: Kopasz és Csipes világbajnok