Megvan, kire voksolhattak a londoni magyarok

Startlap - Startlap
Finoman szólva is másképp nézett ki a végeredmény, mint az itthoni.

Egy önmagát szakértőnek nevező önkéntesekből álló csapat április 8-án, vasárnap, szinte egész nap gyűjtötte a londoni magyar nagykövetség előtt sorban álló szavazóktól a választási információt.

Egyik tagjuk, Pokorádi Gábor Facebook-posztjában írt arról, hogy azért végezték a közvélemény kutatást, mert eddig soha nem derült ki, mi is a nyugatra kényszerült magyarok között a pártállások megoszlása.

Így 1000, szavazásra váró, sorban állónak nyújtottak át olyan űrlapot, melynek kitöltésével nyilatkozhattak minderről.

Ügyeltek arra is, hogy csapatukat ne tudják majd átveréssel vádolni:

“Hogy ne lehessen minket csalással gyanúsítani, minden papírhoz egy letéphető ellenőrző szelvényt csatoltunk, hogy bárki visszakereshesse, hogy a szavazatát megfelelően rögzítettük” – írta posztjában, melyben jelezte azt is, hogy az eredmény nem végleges, de egy gyors összegzés után ez jött ki.

Mármint, hogy ha csak a londoni nagykövetségen szavazó magyarokon múlott volna, a Fidesznek nincs kétharmada, sőt a KDNP-vel együtt kiesik a parlamentből – írta a 24.hu.

A felmérésük alapján a legtöbb voks a Jobbikra érkezett (24.26 százalék), utánuk az LMP-re és a Momentumra szinte ugyanannyi, 20.61 illetve 20.52 százalék. Az MSZP a szavazatok 11.7 százalékát kapta volna odakint, míg a Fidesznek csak 7.19 százalék jutott volna.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Minden ellenzéki párt Rokker Zsoltit támogatja a miskolci...

képcím

Nem a migránsozás miatt nyert kétharmaddal a Fidesz

képcím

Miniszterelnököt választ ma az Országgyűlés