Megválasztották Budapest dalát

Startlap - Startlap
'Budapest, valahogy nálad érzem, hogy otthon vagyok' - így szól a refrénje.

Radics Gigi Budapest Szerelem című szerzeményét választották Budapest dalának, a közönségdíjat pedig Benji Bárhol járok című száma kapta.

A Fővárosi Önkormányzat által Budapest Dal 2018 néven meghirdetett pályázatára összesen 116-an neveztek, az előzsűri közülük hatot választott ki, tíz előadót pedig a szervezők kértek fel a részvételre.

A felkérést a Honeybeast, Berkes Olivér és Závodi Marcell, Király Viktor, Radics Gigi, a Compact Disco, Caramel, az Anna & the Barbies, Zséda, Keresztes Ildikó és Frenreisz Károly fogadta el, az előzsűri döntése alapján Benji, a Maverix feat. Veréb Tomi, a Nági & Ya Ou, a ShowCrew, Pajor Tamás és az Amen, valamint Tóth Péter került a döntőbe.

Az előadók a Thália Színházban péntek este mutatták be dalaikat a közönség előtt. A győztesek egy-egy millió forintot nyertek, az abszolút nyertes pedig egy éven át viselheti a Budapest Dal címet.

A nyertes dalból egyelőre csak a refrén található meg az interneten:

“Budapest
Ilyen egy mindent elsöprő szerelem.
Budapest
Bárhogy is változol, sose leszel idegen.
Budapest
Mámorító nyarak, józanító fagyok.
Budapest
Valahogy nálad érzem, hogy otthon vagyok.”

MTI Fotó: Balogh Zoltán

 

Forrás: MTI

Címlapfotó: Budapestdal.hu

Ez is érdekelhet

képcím

Első fotók a csütörtök esti tragikus budapesti balesetről

képcím

Robbanás történt Budapesten, egy nő meghalt

képcím

Újbudát összekötik Újpesttel: újabb fonódó villamosvonal...