Megszólalt Zacher Gábor - először szerepelt élő adásban a felmondása óta

Startlap - Startlap
Ezt mondta az addiktológus a Honvédkórházból való távozásáról.

Zacher Gábor az ATV Start című műsorának a vendége volt, ahol a fiatalok alkoholfogyasztási szokásairól beszélt, de természetesen szóba került a közelmúlt nagy vihart kavart ügye is, nevezetesen a Honvédkórháztól való távozása.

Az addiktológus az ügyről nem kívánt bővebben nyilatkozni, csupán annyit jegyzett meg ezzel kapcsolatban, hogy a lelkiismerete tiszta, és jól érzi magát.

Súlyos kritikákat fogalmazott meg

Mint ismert, Zacher Gábor a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetőjeként  augusztus 31-én mondott fel munkáltatójánál. A szakember súlyos kritikákat fogalmazott meg a kórházi állapotokról. Döntését azzal indokolta, hogy az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette.

Úgy fogalmazott: az egészségügyi munkavégzés veszélyeztetése egyben a beteg számára is veszélyeztető.

Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni

–  mondta akkor a hvg.hu-nak Zacher.

Nem ragaszkodtak hozzá

Bár úgy volt, hogy két hónapos felmondási idejét kitölti, végül erre nem került nem került sor, mivel munkáltatója, a Honvédelmi Minisztérium nem ragaszkodott ehhez. Azóta Burány Béla a Sürgősségi Centrum megbízott osztályvezető főorvosa.

Burány korábban az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója volt, akit még 2013-ban bíztak meg a szervezet irányításával. 2015-ben azonban menesztették a posztjáról, miután kiderült, csúsznak a kormány által megígért fejlesztések.

Ez is érdekelhet

képcím

Van olyan magyar kórház, ahol már 2030-ra jegyzik elő a betegeket

képcím

Vizsgálatot indít az Országos Mentőszolgálat Curtis édesanyja...

képcím

A Belügyminisztérium a budai kórházi osztályok leállásáról