Meghalt Tóth Zoltán, Jászai Mari-díjas színész

Startlap - Startlap
Svejk! Vacsorázunk! című darabjával országszerte népszerű volt.

Életének 58. évében elhunyt Tóth Zoltán Jászai Mari-díjas színművész – közölte a Pinceszínház pénteken este.

Tóth Zoltán 1961. április 22-én született Debrecenben. A színművészeti főiskolára nem vették fel, így a szakmát a Debreceni Csokonai Színházban ügyelőként kezdte, majd egymást követték a színpadi szerepek is. Játszott a békéscsabai Jókai Színházban, majd ismét visszatért Debrecenbe. Ezután kilenc évet a budapesti Katona József Színházban töltött – írták.

Az utóbbi években szabadúszó színészként dolgozott. A Svejk! Vacsorázunk! című darabjával bejárta az országot. Színházi szerepei és önálló estje mellett rendszeresen szinkronizált és tanított, középiskolás diákokkal szerettette meg a színház varázslatos világát.

Az elmúlt két évben a Pinceszínházban találta meg a szakmai otthonát, ahol Háy János A Gézagyerek című darabjában debütált 2017 februárjában Herda Pityu megformálójaként. A Pinceszínház több alkalommal műsorra tűzte a színész szeretett és idén kereken tíz éve játszott saját Svejk! Vacsorázunk! című zenés előadását. A színház legutóbbi, 2018. márciusi bemutatójában Hamvai Kornél Márton partjelző fázik című darabjában az életét összegző címszereplőt alakította, mindössze két előadás erejéig, egészségi állapota miatt az áprilisi előadásokat le kellett mondani – írta a színház.

Tóth Zoltán pályája kezdetén kis szerepekben kisembereket játszott. Az évtizedek folyamán beérkezett művésszé vált, elmúlt a kis szerepek ideje, de játszani mindvégig kisembereket szeretett igazán – fogalmaznak a közleményben.

Művészetét Jászai Mari-díjjal ismerték el.

 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Elhunyt a vasárnapi ralibalesetben megsérült kislány

képcím

Elhunyt Dobor Dezső sportújságíró

képcím

Elhunyt Szilágyi István