Lelepleződött David Copperfield mutatványa – íme, a trükk

Startlap - Startlap
Felmentette a bíróság a világhírű illuzionistát.

Felmentette kedden egy Las Vegas-i bíróság a kártérítési kötelezettség alól David Copperfieldet, akit egy brit turista perelt be, mert az illuzionista mutatványának önkéntes szereplőjeként sérüléseket szenvedett.

Az 57 éves Gavin Cox még 2013-ban indított polgári pert a világhírű mágus ellen, amelyben gondatlansággal vádolta és kártérítést követelt. A brit férfi azt állította, hogy 2013 novemberében részt vett az MGM Grand Hotelben Copperfield egy híres trükkjében, amelyben 13 önként jelentkezőt tüntetett el a színpadról, hogy a végén a terem egy másik részéből kerüljenek elő. Ám Cox a műsorszám közben a színfalak mögött elesett, válla és feje megsérült, orvosi kezelése pedig mintegy 400 ezer dollárba került.

A per miatt Copperfieldnek le kellett lepleznie, hogyan csinálta a trükköt: a ketrecbe zárt és letakart közreműködőket segítői terelték ki a sötétben függönyök takarásában, szűk átjárókon át a hotel konyhájába, majd onnan a műsor fináléjában a színházterembe.

Copperfield védekezésében előadta, hogy a trükkben az évek során 55 ezer önkéntes vett rész, de senkit sem ért baleset. Cox azt állította, hogy a színfalak mögötti építkezési hulladékban botlott meg. Az illuzionista viszont azt vallotta, hogy az előadás előtt maga is végigjárta az útvonalat és az akadálymentes volt.

A bíróság végül úgy ítélte meg, hogy megállapítható ugyan Copperfield gondatlansága, de nem tartozik anyagi kártérítéssel a brit férfi sérülései miatt.

Copperfield a perben elmondta, hogy 2015 óta már nem szerepel a műsorán a Lucky 13 elnevezésű szabadulós attrakció.

 

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet

képcím

Továbbra is börtönben marad a bicskei gyermekotthon pedofil...

képcím

Megszületett az ítélet Bige László ügyében

képcím

Puszta kézzel nyomta ki volt barátnője mindkét szemét - az...