Koronavírus: két magyar is a lezárt kínai területen ragadt

Startlap - Startlap
Három honfitársunk pedig egy óceánjárón ragadt. Hírösszefoglaló.

Két magyar is a lezárt kínai területen van

Két magyar állampolgárról tud a koronavírus miatt lezárt kínai területen a Külgazdasági és Külügyminisztérium, de egyikük sem akarja elhagyni az országot.

Három magyar pedig a japán partoknál vesztegelő hajón van, egészségügyi állapotukról itt olvashatsz bővebben. 

Történelmi mélyponton a forint 

Soha nem volt még ennyire gyenge a forint az euróval szemben,  és már a 340 forintos árfolyam is csak egy hajszálnyira van. Hogy mi lehet a mélyrepülés oka, annak az Index járt utána, és ebből a  cikkből kiderül. 

Bayer: Bármikor összehívhatjuk a Békemenet szervezőit, akár félmillió emberrel felvonulunk a déli határ mentén

Bayer Zsolt Szürke Gandalffal vont párhuzamot, amikor arról beszélt, bármikor képes összehívni egy 500 ezer fős Békemenetet, amellyel megállt parancsolhatnak a határon a menekülteknek. „Egyetlen dolgunk van: figyelni és készenlétben állni. Igen: figyeljünk! Ha szükség lesz rá, akkor oda kell mennünk, haladéktalanul, hogy segítsünk a határőreinknek, rendőreinknek. Nem fegyverrel, nem erőszakkal, pusztán a jelenlétünkkel” – írja blogján. A Gyűrűk Ura-hasonlatért ide kell kattintani.

Bayer Zsolt üzent az új NAT ellen tiltakozó „pájdágógosznak” is

Ezúttal nem a blogján, hanem a Magyar Nemzetben, amelyben emlékezteti a Wass Albertet, Herczeg Ferencet és Nyírő Józsefet lenácizókat, hogy vékony jégre tévedtek. Ebből a cikkből megtudod, mit írt pontosan a publicista. 

Cuki kisállat lehet a koronavírus felelőse

Négylábú emlőst hozták ki a vizsgálatok során, mint az egész világon pánikot keltő, halálos koronavírus gazdáját. Ha érdekel, melyik az az állat, kattints ide

Végnapjait éli a magyar méz

Olcsó, ukrán méz szorítja ki a magyart a nyugati piacokról. 

Róka szökött be a brit parlamentbe, és oda is piszkított

Egy ravasz róka beszökött a brit parlamentbe és sikerült kicseleznie a biztonsági embereket is; A róka többször is nyugodtan elsétált a rendőrök és a dolgozók mellett, a lap szerint ürülékét is otthagyta a parlament épületében. Felvétel is készült ám róla.

Hévíz bekerült a legkedveltebb 15 európai úti cél közé

A napokban lezárult a közönségszavazás. Hogy nagyvárosokat előzte be, azt ebből a cikkből tudod meg. 

Erős szélvihar érkezik

A hétvége még száraz, napos idővel telik, majd hétfőtől frontok alakítják időjárásunkat. Borult ég, eső és erősen viharos szél érkezik. Itt vannak a részletek egészen csütörtökig. 

Ez is érdekelhet

képcím

Üzent Novák Katalinnak a pedofil igazgató egyik áldozata – A...

képcím

Bayer Zsolt: "Iszonyodom attól a nagy, erős, csöndes embertől,...

képcím

Ungváry: Bayer Zsolt nyilas nagyapja tanította be a hüvelyi...