Konyhafőnök VIP: Egy hajszálnyira a döntőtől

Startlap - Startlap
Újabb két játékos búcsúzott a műsortól.

Ági, Simonnak köszönhetően még szerdán egyenes ágon bejutott a döntőbe, ami számára nagyon jó érzés lehetett. A csütörtöki adásból kiderült, hogy ki az a négy további játékos, akik megmérkőzhetnek a fődíjért. Ez alkalommal is két versenyzőtől vettek búcsút.

„Hatalmas tétje van ennek a napnak…”- mondta Dobó Ági – „Tényleg csak egy hajszál vagy két főzés választ el a döntőbe jutástól.”

Az első feladatnál a séf egy húsos főételt kért a paprikák felhasználásával, úgy hogy a paprika is központi szerepet kapjon. A hozzávalók között az édesek mellett a világ legerősebb paprikáival is dolgozhattak.

A második főzésnél combokkal foglalkoztak a versenyzők. A legkisebbektől a legnagyobbakig sorakoztak fel. A séf arra kérte a versenyzőket, hogy a combok felhasználásával készítsenek húsos főételt, majd mindegyikkel kapcsolatban adott pár jótanácsot is.

A két feladat után végül sor került a zsűri döntésére, véleményük szerint a napi teljesítménye alapján a legjobbnak Márk bizonyult, így ő mehetett fel elsőként Ági mellé a döntősök közé, a galériára:

„Bent lenni a döntőben az nagyon-nagyon izgalmas.” – kommentálta Márk.

Másodikként Gergő csatlakozhatott a csapathoz:

„Az hogy továbbjutottam, hab a tortán… határ a csillagos ég.”

Harmadikként Dobó Ági hatalmas üdvrivalgások közepette érkezett meg a galériára, nagyon boldogan.

Ákosnak viszont el kellett hagynia konyhát, tőle búcsúztak el először. Büszkén távozott a versenyből. A másik kieső Simon volt, így Zsolt csatlakozhatott a galérián várakozó döntősökhöz.

Simon megköszönte a második esélyt és azt mondta, bár sok csatát megnyert, de a háborút nem. Megjegyezte, hogy nagyon sokat tanult a műsor folyamán:

„Nagyon szerettem ezt a versenyt, csupa olyan dologra világított rá, amit valószínűleg nem vettem volna észre magamban.” – jegyezte meg Simon – “Tökéletesen bebizonyítottam saját magamnak azt, hogy van helyem bármilyen konyhában.”

Ma folytatódik a küzdelem és rég nem látott emberek térnek vissza a konyhába:

Címlapkép és cikk forrása: RTL Klub

Ez is érdekelhet

képcím

Micsoda tűzijátékkal zárult a Horvát Rally első napja!

képcím

Szeptembertől kötelező átutalási korlát lesz a bankszámlákra,...

képcím

Magyar Péter: Kocsis Máté heti rendszerességgel egyeztet Dúró...