Komoly változások jönnek a vonattal közlekedők életében

Startlap - Startlap
A MÁV a csalók miatt lép.

A december 9-i menetrendváltáskor megváltozik a MÁV-START üzletszabályzatának több pontja is, és ez érinti például a jegyek érvényességét és visszaváltásuk módját is – írja a 24.hu. Íme a legfontosabb változások:

4 órás érvényességi limit

A 100 kilométer alatti utazásra szóló jegyek érvénytartama 4 órára módosul. Ennek oka prózai: egyre több visszaélés történt a budapesti elővárosi vonalakon, ugyanis magasabb utasszámnál a kalauzok nem minden jegyet tudtak kezelni, és ennek következtében az utóbbi időben egyre több utas fedezte fel a nem kezelt jegyek visszatérítésének „lehetőségét”. A vasúttársaság tapasztalatai szerint a rövidebb, 100 kilométer alatti távokon a jegyvásárlást szinte mindig utazás követi, továbbá úgy vélik, hogy az elővételben vásárló utasok többségének sem okoz majd gondot az utazási időszak pontosabb megjelölése. Ezt a négy órás ciklust egyébként rugalmasan kezeli majd a MÁV, azaz a már megkezdett vonatút a célállomásra közvetlenül közlekedő járaton az érvénytartam lejártát követően is befejezhető lesz,

tehát az átszállást is magában foglaló utazásnál elegendő lesz az érvénytartam 3. órájának 59. percében megkezdeni az utazást az utolsó, már a célállomásra tartó vonattal.

Visszatérítés és csere

További fontos változás, hogy az érvénytartam kezdete után csak a kiindulási állomáson lehet kérni a jegy árának visszatérítését, kivéve, ha az utazás forgalmi akadály miatt hiúsul meg.

Jön a csere lehetősége: ha az utas azt szeretné, hogy – a díjszabásban megengedett módon – a vasúttársaság visszatérítse a jegye árát, de egyúttal új menetjegyet szeretne váltani, akkor azonos értéknél egyszerűen cserélik a tiketteket. Ha magasabb az újonnan vásárolni kívánt menetjegy értéke, akkor a csere mellett ráfizeti még a különbözetet, ha viszont kisebb, akkor egyszerűen visszakapja az eredeti jegy árát, és utána vásárolhat újat. A legfeljebb 100 kilométer távolságra kiadott menetjegy az érvényességi idején belül, a rajta feltüntetett kiindulási állomáson cserélhető. A 100 kilométernél hosszabb távolságra kiadott menetjegyek esetében a cserét a menetjegy érvénytartamának legfeljebb első napjáig lehet kezdeményezni – írja a lap.

E-jegyek és automatás átvétel

Az új jegyértékesítő automatákban, interneten, illetve Vonatinfóból történő vásárlás esetén nem kell külön beállítani az érvényesség kezdetét, mert a jegy érvényessége automatikusan attól az időponttól kezdődik, amikor az utazásra kiválasztott vonat a beállított indulási állomásról elindul. Az e-vonatjegy csak online váltható vissza, az érvényesség megkezdése előtt legkésőbb 1 órával. Az automatás átvétellel vásárolt menetjegy az érvényesség végéig visszaváltható: kinyomtatás előtt online, kinyomtatás után a pénztárban vásárolt jegyekkel egyező módon és feltételekkel. Az online visszaváltásnál viszont van kezelési költség: de a MÁV-START közlése szerint ez a pénztárihoz képest kedvezőbb mértékű lesz.

A vasúttársaság a kerékpár, a kézipoggyász és az élőállat szállításával kapcsolatos fejezeteket is korrigálta – foglalta össze a legfontosabb változásokat a 24.hu.

Ez is érdekelhet

képcím

Vasárnap jön az óraátállítás: így változnak a menetrendek

képcím

Teljesen kiégett egy vonat Vámospércsen

képcím

Öt év és nyolc hónapot késtek 2023-ban a MÁV vonatai