Komoly tűzifahiány országszerte

Startlap - Startlap
Van, ahol heteket kell várni.

A Nógrád megyei Szécsényben épp csak mutatóban van tűzifa a telepen. Az érdeklődőknek minimum három hetet kell várniuk, míg be tudják szerezni a tüzelőt. Az ATV Híradójának egy helyi lakos azt nyilatkozta, hogy sok helyen nem ültetnek fát, csak kivágják azokat. „Annyi fa volt az erdőn, hogy nem győztük összeszedni a kidőlt fát” – mondta a férfi. A szécsényi tüzép vezetője szerint a gazdálkodással van a gond, mert hiába akarnak, nem tudnak több fát rendelni.

Debrecenben is komoly kereslet van tűzifára. A beszerzés viszont egyre nagyobb gondot okoz. A Tócos Tüzép résztulajdonosa arról nyilatkozott, hogy már külföldről hozzák be a tűzifát. „Romániából, Ukrajnából, mivel nálunk az Alföldön kevés a tűzifa, nincs erdő” – mondta Hrancz Ferencné.

Az egyéni beszerzéseket nehezíti, hogy több erdészet zárolta a készleteit, hogy a kormány szociális tűzifa-programjának a szükségleteit tudják fedezni.

A nyíregyházi Kölcsey Televízió szerint fűtési szezon kezdetén, sok helyen drágán lehet akácfát kapni, de igazán az a gond, hogy hiánycikk a tüzifa. Ez azért lehet, mivel a fakitermelők elsőként a szociális tüzifa kivágását kezdik meg, a kereskedők csak ezután juthatnak tüzifához- tudta meg tévé az egyik helyi tüzépen.

Forrás:Atv / Kölcsey Televízió

Kép: Pixabay

Ez is érdekelhet

képcím

Így tarthatod életben kétszer annyi ideig a vágott virágot

képcím

Szoboszlai visszatért Liverpoolba, nagy barátja is újra edzésben

képcím

Magyar Péter most Deutsch Tamást hozta kínos helyzetbe