Kirúgták A galaxis őrzői 3. rendezőjét botrányt kavaró Twitter-bejegyzései miatt

Pedofíliával és a nemi erőszakkal viccelődött.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-07-21 17:52

(MTI/EPA/Franck Robichon)

Kirúgta a Disney James Gunnt, A galaxis őrzői vol. 3. rendezőjét, miután napvilágra kerültek régi Twitter-bejegyzései – írja az MTI:

“”A James Twitter-folyamából előkerült durva állítások védhetetlenek és összeegyeztethetetlenek a stúdió értékeivel, ezért megszakítottuk vele az üzleti kapcsolatot” – közölte pénteken Alan Horn, a Disney stúdió elnöke.

Gunn írta és rendezte A galaxis őrzői-filmeket a kezdettől. Az első két rész több mint 1,5 milliárd dollár jegybevételt hozott világszerte.

Gunn bocsánatot kért a régi – 2008 és 2011 között született – Twitter-bejegyzésekért még csütörtökön a mikroblogportálon, majd pénteken, a Disney bejelentését követően is.

Megbánta rég, de megérti a Disney döntését

“Majd egy évtizedes szavaim akkoriban abszolút megbukott és szerencsétlen erőfeszítések voltak arra, hogy provokáljak. Már sok éve megbántam őket, nemcsak azért, mert ostobák és rendkívül érzéketlenek voltak, és egyáltalán nem voltak viccesek vagy provokatívak, ahogy azt reméltem, hanem azért is, mert nem tükrözik azt az embert, aki ma – és már egy jó ideje – vagyok” – hangsúlyozta közleményében Gunn, hozzátéve: mindegy, hogy mennyi idő telt el azóta, megérti és elfogadja a Disney döntését. “Ennyi évvel később is teljes felelősséget vállalok azért, ahogy akkor viselkedtem” – jelentette ki az író-rendező, akinek régi Twitter-bejegyzéseit a Daily Caller nevű konzervatív hírportál ásta elő és hozta nyilvánosságra.

A Disney azt egyelőre nem közölte, hogy ki veszi át a film rendezését, és az sem világos, hogy Gunn meddig jutott a forgatókönyvben, illetve hogy új forgatókönyvírót is szerződtet-e a filmstúdió. A Marvel stúdió egyelőre még nem jelentette be, hogy mikor kerül a mozikba a film, bár korábban Gunn 2020-as bemutatóról beszélt.

Mai nap hírei

Bevásárlólista a koronavírus-járvány második hullámára – mit vegyünk és mit ne?

agroinform.hu2 órája

Járvány: újabb kormányfői vizit, mozgósítás, a teszt beszerzési ára az ötezret sem éri el

szabadeuropa.hu5 órája

Hadházy ígéri: ki fogja perelni Szijjártó helikopterezésének részleteit

ezalenyeg.hu6 órája

Demcsák Zsuzsa és Krishan előtt baljós jövő áll: „Nem együtt fogunk megöregedni”

femcafe.hu7 órája

Kivonulhat Európából a Facebook és az Instagram

gsmring.hu8 órája

Hiúz páncélos a Bakonyban, Leopard tank a Gerecsében

demokrata.hu10 órája

Észak-Korea lelőtt és elégetett egy dél-koreait

168ora.hu11 órája

2 méteres patkány került elő egy mexikói csatornából!

napmintnap.com13 órája