Eladták a Telenor Magyarországot

Startlap - Startlap
2,8 milliárd eurót fizet érte a vevő.

A Telenor 2,8 milliárd euróért eladja közép-kelet-európai leányvállalatait, köztük a Telenor Magyarország vállalatot a cseh milliárdos, Petr Kellner tulajdonában álló PPF-csoporttnak, amely a közép-kelet-európai térség legnagyobb magántőke-befektetője.

A Telenor közleménye szerint a tranzakció magában foglalja a Telenor kizárólagos tulajdonában álló magyarországi, bulgáriai, montenegrói és szerbiai mobilszolgáltatóit, valamint a Telenor Common Operation technológiai szolgáltatót.

A közép-kelet-európai leányvállalatok a Telenor-csoport árbevételéhez 9 százalékkal, mintegy 11,8 milliárd norvég koronával, az EBITDA-jához pedig 4,1 milliárd norvég koronával – 8 százalékkal járultak hozzá 2017-ben. Együttesen több mint 9 millió ügyféllel és mintegy 3500 munkavállalóval rendelkeznek.

A felek a vételár halasztott kifizetéséről állapodta meg, amely szerint a bevételből 400 millió eurót a vevő négy év alatt, négy részletben fizet ki.

Az ügylet lezárásához a szabályozó hatóság jóváhagyása szükséges, amely 2018 harmadik negyedévében várható.

Ugyanakkor a cseh felvásárlás nem jelenti azt, hogy a hazai Telenor a jövőben sem kerül Mészáros Lőrinc kezébe – írja az Index. A lap információi szerint a felek (Kellner és Mészáros egyik érdekeltsége) korábban már felvették a kapcsolatot. A magyar cég ugyanis állítólag jelezte a cseh milliárdos társaságának: amennyiben a magyar cég leválasztható a négyes csomagból, az érdekelné.

A Telenor-csoport 2018 első negyedévétől kezdve eladásra kínált eszközként kezeli a közép-kelet-európai leányvállalatokat, és megszüntetett tevékenységként tünteti fel őket pénzügyi jelentéseiben. A tranzakcióból származó 3 milliárd norvég korona adózás utáni számviteli nyereség a tranzakció lezárása után kerül be a Telenor könyveibe.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Faludi Imre

Ez is érdekelhet

képcím

Szijjártó Péter elismerte, hogy amerikai csapatok érkezhetnek...

képcím

Sok százezer adósnak fog fájni, ami jön

képcím

Este leeshet az első hó