Kiderült, hány koronavírusos egészségügyi dolgozó van

Startlap - Startlap
Személyesen Gulyás Gergely mondta ezt el a szombati kormányinfón. Esti hírösszefoglaló.

Kiderült, mennyi koronavírussal fertőzött magyar egészségügyi dolgozó van

A szombati Kormányinfón egy lényeges, de eddig nem ismert adatot is elmondott Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva közölte, hogy hány magyar egészségügyis betegedett le a járvány során. A pontos szám innen érhető el. 

Újabb változás a postánál, hétfőn már másképp lesz a levelekkel

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Hétfőtől érintésmentes küldeménykézbesítést vezet be a Magyar Posta, sőt a hasonló módon járnak el a postahivatalokban is. Innen tudhatod meg, mit is fog ez jelenteni a gyakorlatban.

Ritka az ilyen lehetőség: havi húszezerért bérelt lakást a Várban fideszes felesége

Kis hazánkban rendszeresen felbukkannak a politikai élet szereplői vagy olyan családtagjaik, akik évtizedekkel ezelőtti áron jutottak hozzá egy-egy bérlési lehetőséghez a Várban. Nincs ez most sem másképp, az érdekesség inkább a fideszes férj személye, akit Voldemortnak is hívtak, mielőtt börtönbe vonult volna. Az ő neve a sztorival együtt ebben a  cikkben látott napvilágot. 

Jön a különadó a multiknak, bankoknak

Közös teherviselésre kötelezik a multikat, pártokat, bankokat és az önkormányzatokat is. A járványügyi akcióterv részletei, melyek Gulyás Gergelytől a szombati Kormányinfón hangzottak el, innen érhetőek el.

A miniszter által még csak lazán felvázolt programok ellen máris tizennégy budapesti polgármester tiltakozott – közleményük lényege itt található. 

Gyurcsány hamar rálicitált a kormány mentőcsomagjára

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A DK elnöke is tartott egy online sajtótájékoztatót, melyen ismertette a Demokratikus Koalíció 3000 milliárdos javaslatcsomagját. A főbb elemeit idekattintva érheted el. 

Rengeteg magyart bocsátottak el Ausztriában

Általánosan komoly kirúgási hullámmal járt a koronavírus megjelenése a szomszédban. Csak a vendéglátásban közel ötezer kint élő magyar vesztette el az állását. Hogy miként is alakultak összességében a számok, azokról ez a cikkárul el többet.

Orbán Viktor elmondta, mennyi munkahelyet fognak teremteni a koronavírus-járvány miatt megszűnt állásoknál

A magyar miniszterelnök ezúttal nem párttársainak tett ígéretet, hanem egy megkeresésre válaszolva jelentette ki mindezt. Részletesebben errefelé derül ki minden.

13 ezer fős várost helyeznek karantén alá Romániában

A kisvárosba tömegesen tértek vissza Nyugat-Európából vendégmunkások, és látványosan nem tartották be a járványügyi korlátozásokat. Innen kiderül, merre is van ez a település a szomszéd országban.

Csökkent az áldozatok száma Spanyolországban, de még mindig drámai a helyzet

Az elmúlt 24 órában a legkevesebben vesztették az életüket ezen a héten a spanyoloknál. Lassult a fertőzés növekedésének üteme, azonban az áldozatok száma már igen magas – minderről bővebben ez a cikk tájékoztat.

Ez is érdekelhet

képcím

"El kell foglalnunk Brüsszelt" - Orbán Viktor kiadta választási...

képcím

Orbán: Ezt most túlzásnak érzik a hallgatók, de nem túlzás

képcím

Folytatódhat Orbánék konferenciája Büsszelben