Két születésnapja is van évente II. Erzsébetnek - ma van az egyik

Startlap - Startlap
Elárulta, kit szeretne utódjának.

Erzsébet (eredeti nevén: Elizabeth Alexandra Mary Windsor) 1926. április 21-én született Londonban.

1952. február 6. óta Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának, valamint a nemzetközösségi királyságoknak az uralkodója, az anglikán egyház feje. A leghosszabb ideje trónon lévő brit uralkodó. A leghosszabb ideig regnáló uralkodók listáján jelenleg a 16. helyet foglalja el, ahol a nők közül az első helyen szerepel.

Bár április 21-én van a születésnapja, mégis júniusban ünnepli hivatalosan. II. Erzsébetnek, mint a XVIII. század második fele óta minden brit uralkodónak, két születésnapja van. A szokást II. György uralkodása alatt, 1748-ban vezették be. Ő ugyanis november 9-én született, a rossz időjárás miatt inkább áttették az ünneplést nyárra.

Koronázása előtt tartott attól, hogyan fogja viselni a 2,25 kilogramm súlyú, magas, kényelmetlen ékszert. Még Károly herceghez is koronával a fején ment jó éjt kívánni, így próbált meg gyakorolni.

Koronázása volt az első brit uralkodói szertartás, amit a tévé is közvetített, milliók nézték a tévében és hallgatták a rádióban élőben.

Mivel jár, hogy a brit királyi koronát viseli?

  • A világon egyedüliként rendszám és jogosítvány nélkül is vezethetne;
  • nincs személyi igazolványa;
  • nincs útlevele;
  • nem tartóztathatják le, tanúvallomásra sem kötelezhetik.

Mivel a fenti dokumentumokat II. Erzsébet nevében állítják ki, furcsa lenne egy saját maga által saját magának kiállított igazolvány, így inkább eltekintenek tőle.

Ellenben nincs szavazati joga és a parlament alsóházába sem léphet be, ami már 1642 óta vonatkozik az uralkodókra. Akkor I. Károly fegyveresei berontottak oda és kitört a polgárháború.

Van viszont vétójoga a törvények elfogadásánál, ám ezzel ő eddig még sohasem élt.

Nem kell adót sem fizetnie, de ő „önszorgalomból” a Lancasteri Hercegségből származó magánjövedelme után mégis adózik. Hogy mennyit, azt mondjuk ő maga határozta meg.

Ki követi majd őt?

II. Erzsébet királynő megnyitó beszédével kezdődött meg a zömmel egykori brit gyarmatok alkotta, 53 tagországot számláló Nemzetközösség (Commonwealt) londoni csúcstalálkozója csütörtökön.

A modernkori Nemzetközösségnek csaknem hét évtizedes fennállása óta mindössze két vezetője volt: 1952-ben bekövetkezett haláláig VI. György király, azóta pedig leánya, a jelenlegi uralkodó.

A szervezet vezetői tisztsége nem örökletes, de II. Erzsébet királynő csütörtöki megnyitó beszédében egyértelművé tette, hogy szeretné, ha az édesapja, VI. György által 1949-ben megkezdett munkát „egy nap” legidősebb fia, Károly trónörökös folytathatná a Nemzetközösség élén.

A Nemzetközösség jelenlegi 53 tagállama közül az Egyesült Királyságon kívül további tizenötnek ma is II. Erzsébet királynő az alkotmányosan elismert államfője, köztük olyan parányoknak, mint Tuvalu, és olyan földrésznyi kiterjedésű országoknak, mint Kanada és Ausztrália.

Fotó: MTI/EPA/Camera Press/Matt Holyoak

 

Forrás: Wikipedia, MTI, 24.hu

Címlapfotó: MTI/AP pool/Yui Mok

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka