Jön az olcsóbb jogosítvány

Startlap - Startlap
Mutatjuk, kik jogosultak a kedvezményre.

Megtéríti a kormány a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját 2018. július 1-jétől a 20 évesnél fiatalabbaknak – jelentette be az emberi erőforrások minisztere és a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Balog Zoltán közölte, a visszatérítés 25 ezer forintos értékhatárig jár, és akkor is igényelhető, ha valaki a KRESZ-vizsga után nem megy rögtön a gyakorlati oktatásra. A megtérítés sok fiatalnak komoly segítséget jelenthet, mivel ők még gyakran nem rendelkeznek saját bevétellel.

válaszolva elmondta, 2016-ban majdnem 50 ezer 20 évesnél fiatalabb kísérelt meg KRESZ-vizsgát tenni.

Katalin hangsúlyozta, hogy a B kategóriás jogosítványhoz szükséges KRESZ-tanfolyam díja általában 15-25 ezer forint, a vizsga díja pedig 4600 forint, így a visszatérítés fedezheti ezeket a költségeket. Hozzátette, hogy a visszafizetést akkor igényelhetik a fiatalok, ha vizsga napján még nem töltötték be a 20. életévüket.

utólagos visszatérítést elektronikusan is lehet majd igényelni, az ezzel kapcsolatos teendőket a Magyar Államkincsár intézi majd, további információkat pedig az Új Nemzedék Központ közösségi tereiben lehet kérni – ismertette Novák Katalin.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Pénzjegynyomda

Ez is érdekelhet

képcím

Ferenc pápa: X. Piusz pápa sírt a világháborút látva, aki...

képcím

Kötelező győzelemmel szerezhet hétvégén bajnoki címet a...

képcím

Felcsaptak a lángok a Forma-1-es Kínai Nagydíjon