Így nézett ki Deutsch Tamás farmermodellként

Startlap - Startlap
Ma 52 éves a politikus.

Deutsch Tamás politikus 52 éve, 1966. július 27-én született. A Fidesz alapító tagja 1999 és 2002 között ifjúsági- és sportminiszter, 1990 és 2009 között országgyűlési képviselő, 2004 és 2006 között a magyar Országgyűlés egyik alelnöke volt, 2009-től az Európai Parlament képviselője.

1988-ban aktív részese volt a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) megalakulásának.

1989 augusztusában Prágában a Vencel téri tüntetésen Németh László Ákossal és Kerényi Györggyel együtt letartóztatták, mivel „Virággal jöttünk, nem tankkal” feliratú transzparenssel vettek részt a tüntetésen, akkor váltak országosan is ismertté, amikor később bírósági ítélettel kiutasították Csehszlovákiából őket.

1990-től területi, illetve országos listáról lett országgyűlési képviselő, több bizottság munkájában részt vett, a mentelmi bizottság alelnöke, a Tocsik-üggyel foglalkozó országgyűlési vizsgálóbizottság elnöke, az alkotmány-előkészítő bizottság tagja volt. 16 éven keresztül (megszakításokkal), a Fidesz egyik parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztját töltötte be.

1993-ban a Fidesz egyik alelnökévé választották, tisztségét a párt 2003-as átalakításáig viselte. 2001 és 2004 között a párt budapesti elnöke, 2002 és 2003 között a Fővárosi közgyűlés tagja és a Fidesz-MKDSZ-frakció vezetője volt.

1999-től ifjúsági és sportminiszter lett, posztját a 2002-es kormányváltásig viselte. 1999 és 2001, majd 2012 és 2016 között és 2017-től a MOB alelnöki posztját is betöltötte

Szájer József lemondása után 2004-ben a frakció Deutsch Tamást jelölte az Országgyűlés alelnöki posztjára, melyet az új Országgyűlés megalakulásáig töltött be.

A 2009-es EP-választáson a Fidesz–KDNP listáról szerzett mandátumot, emiatt országgyűlési képviselői mandátumáról lemondott.

Háromszor nősült, öt gyermeke van.

 

Egy 1990-es interjú alapján még akár modellkarrier is várhatott volna rá, mint mondta, nem is állt volna tőle messze, akár egy filmszerepet is össze tudott volna egyeztetni a politikusi mivoltával.

Ez is érdekelhet

képcím

Deutsch Tamás elmondta, a kegyelmi botrány mellett még mi...

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György