Ezt feltétlenül tudni kell az egészségügyi ellátásról, ha külföldön élsz

Startlap - Startlap
Érdemes innen tájékozódni, mielőtt késő lesz.

Az Európai Uniós tagországok állampolgárai számára az EU területén ugyanolyan orvosi ellátás jár, mint azoknak, akik az adott országban otthon vannak. Ennek azonban feltételei és korlátai is vannak, így mielőtt útnak indulunk mindenképpen érdemes tájékozódni.

Az ingyenes orvosi ellátás feltétele, hogy itthon fizessük az egészségügyi járulékot vagyis biztosítotti jogviszony alanyai legyünk. Ha ezen a téren minden rendben van, ingyenesen ki tudjuk váltani az európai egészségbiztosítási kártyát, amellyel másik tagállamban is tudjuk bizonyítani a jogosultságunkat az orvosi ellátásra.

Az egyik legfontosabb korlátozás, hogy az ingyenes orvosi ellátást elsősorban az adott állam kormányával szerződésben álló egészségügyi intézményekben lehet igénybe venni. Vagyis a legtöbb magánrendelés költségeit nem téríti meg az egészségbiztosító, de ez alól akadhatnak kivételek (előfordulhat olyan, hogy ebben az esetben csak a költségek egy részét fizetik ki). További korlátozás, hogy mentésre és hazaszállításra ennek a biztosításnak a hatálya nem terjed ki, ahogy a tervezett orvosi kezelés céljára sem használható fel. Ezek fedezésére külföldi biztosításokat szolgáltató cégeket érdemes felkeresni.

Az európai egészségbiztosítási kártya hiányában is elvégzik a halaszthatatlan orvosi beavatkozásokat, de előfordulhat, hogy az intézmény elhagyása előtt ki kell fizetni azok árát, és a költségeket csak utólag lehet visszaigényelni.

Ha ideiglenesen tartózkodunk külföldön (vagyis néhány napnál tovább, de nem jelentettük be a hatóságok felé a letelepedési szándékunkat), az orvosi ellátást ezzel a kártyával vehetjük igénybe.

Ha viszonyt véglegesen letelepszünk egy idegen országban, akkor az egészségügyi ellátás feltételei ugyanazok lesznek az esetünkben, mint az ottani állampolgárok esetében. Az egészségbiztosítóval kötött szerződés alapján (amely ugyanúgy munkahely révén is intézhető), törvényben szabályozott feltételek mellett (amelyek jelentősen különbözhetnek az itthonitól!) vehetjük igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat.

Ez is érdekelhet

képcím

Van olyan magyar kórház, ahol már 2030-ra jegyzik elő a betegeket

képcím

Vizsgálatot indít az Országos Mentőszolgálat Curtis édesanyja...

képcím

A Belügyminisztérium a budai kórházi osztályok leállásáról