Hillary Clinton: Ne dőljünk be annak, hogy Törökország vagy Magyarország valódi demokrácia

Startlap - Startlap
A demokrata politikus éles kritikát fogalmazott meg a brit konzervatív pártról, akik nem támogatták a Sargentini-jelentést.

Hillary Clinton Nagy-Britanniában, az Oxford Egyetemen tartott beszédet, melyben elítélte a brit konzervatívokat, amiért az Európai Parlamentben Theresa May miniszterelnök pártjának képviselői a Sargentini-jelentés ellen szavaztak – írja a Huffington Post.

A volt demokrata elnökjelölt úgy fogalmazott:

Ne dőljünk be annak a színjátéknak, hogy Magyarország vagy Törökország még mindig valódi demokráciák, csak épp illebrálisak. Az illiberális és a demokrácia egymásnak ellentmondó kifejezések.

Clinton szerint az EU több tagállama is az autoriter rezsimek felé sodródik, és ez legalább akkora fenyegetést jelent az EU számára, mint a Brexit vagy a gazdasági válság.

A politikus szerint a demokráciához több kell, mint a választások – sőt, úgy véli, hogy még a szabad és igazságos választás sem elégséges ahhoz, hogy demokráciának nevezhessünk egy államot, hiszen többek között ehhez szükséges, hogy legyen élénk civilszféra, sajtószabadság, joguralom, bírói függetlenség, továbbá átlátható és elszámoltatható közintézmények.

A brit konzervatív pártról azt is mondta: nagyon messze vannak Chirchill és Thatcher politikájától.

Ez is érdekelhet

képcím

Putyin személyesen rendelte el a 2016-os amerikai választásba...