Hiába ezek a legolcsóbb autók, még újonnan is kevesen veszik őket

Startlap - Startlap
Pedig egyre magasabb az eladott kocsik száma Magyarországon.

Elképesztő, de 2018 első félévében csaknem 30 százalékkal nőtt az autóeladás 2017 első feléhez képest, ami azt jelenti, hogy több mint 70 ezer személyautót adtak el idén Magyarországon – írja a vezess.hu. A lap arra is kitér, hogy elsősorban az alacsonyabb árfekvésű kocsik fogytak, ami már csak azért is érdekes, mert több járműből nagyon kevés fogyott, holott azok tartoznak a legolcsóbb kategóriába.

A hazai autókínálat 95 százalékát 3,5 millió forint fölött értékesítik, ám hiába a maradék öt százalék, azokat nehezen adják el. Ebbe a kategóriába tartozik például a Lada Grant, amelyből 2018 első hat hónapjában 80 darabot adtak el, de a Kalinából is csak 96-ot értékesítettek. A Fiatnál sem sokkal fényesebb a helyzet, a minimum 3,1 millió forintos Puntóból még kevesebbet, 49-et adtak el, míg a Fiat Pandából 42-őt, holott azt már 2,7 milliótól lehet kapni. a Ford Ka+ azonban még ezt is alulmúlta, Magyarországon ugyanis csupán 18 darabot vásároltak belőle az első félévben.

Ez is érdekelhet

képcím

Legyőzte Japánt, kijutott az olimpiára a női kéziválogatott

képcím

Magyar milliárdokból, titokban finanszírozták az Euronews...

képcím

Megindítja a pert az EP a Magyarországnak utalt uniós pénzek miatt