Havas Henrik nyilatkozott - elhagyta az ATV székházát

Startlap - Startlap
Megerősítette a tévécsatorna által elmondottakat.

Mint azt már korábban megírtuk, az ATV vizsgálatot indított Havas Henrik zaklatási ügyeiben, a Való Világ két egykori szereplője Baukó Éva, és Molnár Anikó vádjai alapján.

Az ismert tévést levették a képernyőről, a csatorna pedig nem nyilatkozik a vizsgálat végéig (ami hozzávetőleg december 31-ig lezajlik).

Most a Blikknek sikerült az ATV székházból távozó Havast elérnie, ahol alig 45 percig volt bent.

Az újságnak nyilatkozva elmondta, hogy holnap e-mailben a tv leírja a jogi álláspontot, illetve megerősítette ő is, hogy a vizsgálat elkezdődött, és határozatlan időre letiltották a képernyőről.

Mint elmondta: “Azt számolom, hogy öt vagy hatodszorra rúgnak ki, már rutinom van ebben”. Amikor a Blikk újságírója visszakérdezett, hogy akkor elbocsátották-e, gyorsan kijavította magát. “Nem, csak nem leszek képernyőn” – mondta, majd beült autójába és elhajtott.

Forrás: Blikk

Kép: MTI / Szigetváry Zsolt

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter állítja: Orbán közvetlen környezetéből kap...

képcím

Somos András felfüggeszti televíziós tevékenységét

képcím

Az ATV műsorvezetője szerint Kaleta nem pedofil