Hatalmas bejelentést tett a 100 Folk Celsius

Startlap - Startlap
A zenekar alapító tagja, frontembere, Orbán József idén júliusban hunyt el.

Folytatja működését a 100 Folk Celsius, amelynek alapító tagja, frontembere, Orbán József idén júliusban hunyt el súlyos betegségben. A csapat régi-új tagja Heilig Gábor.

Az élet megy tovább, és szerintünk Józsi sem szeretné, ha minden elveszne, aminek felépítésében oly nagy része volt. Most egy régi jó barát, Heilig Gábor csatlakozott újra hozzánk, hogy együtt próbáljuk a hiányt elviselhetővé tenni. Ezentúl a koncertjeinkkel rá is emlékezünk

– közölte Littvay Imre zenekarvezető, alapító tag kedden az MTI-vel.

Heilig Gábor 1987 és 1996 között már volt a 100 Folk Celsius tagja, aztán tavaly és idén ő helyettesítette a betegeskedő Orbán Józsefet.

Az 1976-ban alakult 100 Folk Celsius két korábbi tagja, az egyaránt basszusgitáros-énekes Drosztmér Ferenc és Torontáli István is elhunyt, előbbi 1987-ben, utóbbi 2010-ben. A jelenlegi felállás: Littvay Imre (basszusgitár, ének), Légrády Péter (gitár, bendzsó, ének), Mikes Attila (hegedű, billentyűs hangszerek, ének), Kocsándi Miklós (dob, ütőhangszerek, ének), Heilig Gábor (gitár, ének).

 

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Horváth Gréta férje megszólalt a válásról: "Van valakim"

képcím

Meghalt Orbán József, a 100 Folk Celsius frontembere