Harminc évet kapott a gyilkosságért, amit egy rendőr követett el

Startlap - Startlap
Az elítéltnek még fegyvere sem volt, ám az alabamai törvények miatt most bűnhődhet.

Ítéletet hoztak A’Donte Washington meggyilkolásának ügyében – írja az index.hu. A fiatal, 16 éves fiút egy alabamai rendőr lőtte le, ám nem őt ítélték el, hanem Washington egyik barátját, akinél még csak fegyver sem volt. Bár az ügyészség sem állítja, hogy a 18 éves Lakeith Smith a tettes, ennek ellenére börtönbe vonulhat 30 évre, gyilkosságért.

Ennek az az oka, hogy Alabama államában más törvények uralkodnak, és egy gyilkosságért a tettestárs is elítélhető, ha az a bűncselekmény idején történik. Márpedig az ötfős társaságot betörésen kapták, majd a rendőrök lövöldözni kezdtek, miután kiértek a helyszínre, és egyikük megölte A’Donte Washingtont. Lakeith Smith pedig 35 év börtönre ítélték a betöréssel összefüggő bűncselekmények miatt, míg a gyilkosságért 30 évet kapott, vagyis összesen 65 esztendőt kell a rácsok mögött töltenie, és kegyelmet is csak 20-25 év múlva kérhet. A többi túlélő még vár az ítéletre, de sok jóra ők sem számíthatnak.

Ez is érdekelhet

képcím

Öt nőt öltek meg Bécsben egy nap alatt - A hét hírei képekben

képcím

Ezért nem tartóztatják le Gyárfás Tamást még

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...