Harkányi Endrét kollégái szeretete tartja életben: 'A családomat elveszítettem, így ők a legfontosabbak az életemben

A színművész, aki kedden ünnepelte 85. születésnapját, elmesélte, miért vonult vissza, és hogyan telnek nyugdíjas napjai.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2019-03-27 12:17

Harkányi Endre 2014-ben a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén az MTVA stúdiójában. (Fotó: MTVA/ Zih Zsolt)

Harkányi Endre kedden ünnepelte 85. születésnapját, ami sajnos egy rövid kórházi látogatással indult, de mindenkit megnyugtatott, ugyanis csak egy rutinvizsgálatról volt szó – számolt be a Bors. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Harkányi több évtized után három és fél évvel ezelőtt felmondott a Vígszínháznál, majd tavaly bejelentette, hogy végleg visszavonul. Hiába keresték azóta több ajánlattal, már nincs ereje a szakmához.

Én már kivettem az obsitot, így szokták mondani. Hatvan év után megkaptam a gyémántoklevelet a Színház- és Filmművészeti Egyetemről. Ezzel, úgy érzem, be­fejeztem. Sem a korom, sem a fi­zikai állapotom miatt nem vagyok már alkalmas arra, hogy ezt a pályát folytassam. A meglévő erőmet és egészségemet más dolgokra, leginkább a privát életem jobbá tételére használom. 

– fogalmazott a színművész, aki leginkább utazással tölti idejét. Most végre van ideje meglátogatni rengeteg külföldön élő barátját, valamint Zamárdiban lévő nyaralójába is rendszeresen leutazik.

A belvárosi létet továbbra is szeretem, kedvesek, barátságosak az embe­rek, minden itt van körülöttem. Re­mélem, még megadatik pár év, amíg mindezt élvezhetem.

Harkányit idén nagyon sok barát és kolléga felköszöntötte, ami nagyon jól esett neki. Mivel egyedül él, ezért számára ők jelentik a családot. 

Nekem a kollégáim olyanok, mintha a testvéreim lennének. Egyedül élő ember vagyok, a családomat elveszítettem, így ők a legfontosabbak az életemben, az ő szeretetük és érdeklődésük tart életben. Banálisan hangozhat, de így van.

Címkék:

Harkányi Endre

Mai nap hírei

Nyolc gól, két mesterhármas, Szoboszlai megállíthatatlan

eurosport.hosszabbitas.hu11 órája

A kakaó fokozhatja az agy oxigénellátását

szimpatika.hu12 órája

Egy kutatás szerint 5G nélkül az emberiség elfelejtheti a jólétet

gsmring.hu12 órája

Egy őrületes részletre derült fény a Reszkessetek, betörők!-ből, amit eddig tuti nem vettél észre

joy.hu12 órája

Imádnivaló műszőrmék – te is lecsapnál rájuk?

eletforma.hu15 órája

Folytatódnak a gumikacsás tüntetések Thaiföldön

kitekinto.hu18 órája

Farkasházi Réka nagykövet lett

napidoktor.hu18 órája

Láttál már 200 kg-os édesvízi halat?

agroinform.hu19 órája