Halálra késeltek egy 15 éves lányt Németországban

Startlap - Startlap
Rövid időn belül ez már a második, fiatal lány ellen elkövetett gyilkosság.

Megkéseltek egy 15 éves lányt hétfőn kora délután az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban lévő, a holland határhoz közel fekvő Viersen településen egy parkban.

A román származású lányt kórházba szállították, ahol azonban belehalt sérüléseibe. A hatóságokat egy szemtanú riasztotta.

A német rendvédelmi szervek szerint az elkövető egy fiatal férfi volt, aki – noha a rendőrség nagy erőkkel, helikopter bevetésével indított hajszát kézre kerítésére – elmenekült. Néhány órával később azonban a gyanúsított 25 éves, török származású férfi önként jelentkezett a rendőrségen. .

A hatóságok közölték, hogy személye  már ismert volt a rendőrség előtt. A nyomozás jelenleg folyik.

Pár napja Wiesbadenben történt gyilkosság

Beismerte tettét Irakban a 14 éves német lány megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsított 20 éves kurd férfi, és a helyi rendőrség szombaton visszaszállíttatta őt Németországba – közölték az iraki kurd hatóságok.

Az Ali Bassár nevű gyanúsítottat a kurd biztonsági szervek fogták el péntekre virradóra Irak északi részén, a kurd autonóm területen, Erbíl közelében. A mainzi illetőségű áldozatot a nyomozás eddigi megállapításai szerint május 22-én vagy 23-ra virradóra a szomszédos Wiesbadenben megerőszakolták, majd meggyilkolták, és holttestét elrejtették egy nehezen megközelíthető ipari terület közelében, a Hessen tartományi város külterületén. A 14 éves lányt május 22. óta eltűntként tartották nyilván, keresésében több száz rendőr vett részt, holttestét szerdán találták meg. Az eset felháborodást keltett Németországban.

Bassár családjával együtt menedékkérőként érkezett az országba 2015-ben. Nincs kiadatási egyezmény Németország és Irak között, de ez nem zárja ki azt, hogy egyes esetekben valamelyik fél kérésére a másik átad a területén tartózkodó személyeket.

A Bild című lap a hírportálján azt jelentette, hogy a frankfurti főügyészség a wiesbadeni ügyészség letartóztatási parancsa alapján kezdeményezte az iraki gyanúsított kiadatását. Az iraki hatóságok ennek szinte azonnal eleget tettek, szombaton Erbílből repülőgépen Frankfurtba szállították a szóban forgó ügy gyanúsítottját. Előtte egy rendőrparancsnok sajtóértekezletén elmondta: Ali Bassár beismerte, hogy megfojtotta a lányt.

 

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet

képcím

Öt nőt öltek meg Bécsben egy nap alatt - A hét hírei képekben

képcím

Németországban legalizálták a marihuánát

képcím

Iskolai támadás Németországban - több diák megsebesült