Ha volna két életem - ma lenne 71 éves Som Lajos

Tavaly hunyt el a népszerű zenész.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-10-01 11:04

Fotó: MTI - Földi Imre

„Elképesztő energiával tudta képviselni a Piramist. Nyolc éven át végig ő volt a zenekar vezetője, szinte mindent ő intézett, a hátán vitte a csapatot. Ő tartotta a kapcsolatot az ORI-val, a Hanglemezgyárral és az Interkoncerttel is. Neki köszönhető elsősorban, hogy a Piramis nemcsak Magyarországon, hanem Kelet-Európában is rendkívül népszerű tudott lenni, volt olyan év, amikor kétszáz koncertünk volt”

– mondta Gallai Péter, a Piramis billentyűse Som Lajosról.

 

 

 

 

 

 

A zenész 1974-ben alapította a Piramis együttest, melynek Révész Sándor mellett másik meghatározó tagja lett. Később olyan zenekarokban játszott, mint a Tűzkerék, a Neoton, a Taurus. 1985-ben feloszlott a Piramis, ezután a Senator nevű együttes basszusgitárosa lett, amelyben Takáts Tamással, Szekeres Tamással, Giger Károllyal és Varga Lászlóval zenéltek együtt.

2006-ban ismét összeállt a Piramis, de a megromlott egészségi állapotú Som Lajos csupán a koncertek elején és végén léphetett színpadra, akkor is csak vendégként.

Utolsó éveiben Som egészségi állapota már aggasztó volt, hosszú évekig az alkoholizmussal és betegségekkel küzdött. 2017. október 30-án, 70 évesen hunyt el.

 

 

 

Mai nap hírei

Koronavírus: Kevesebben fertőződtek meg és a halottak száma is csökkent

168ora.hu4 órája

Milliós jutalmakat is osztottak a fővárosi önkormányzat tanácsadóinak

444.hu5 órája

Pelosi: „ténylegesen elvesztettük ártatlanságunkat”

demokrata.hu5 órája

Rettegve várjuk a -17 fokot, miközben a jövő hét végén a feje tetejére áll a világ

propeller.hu5 órája

Olcsóbb iPhone érkezhet áprilisban

digitalhungary.hu8 órája

3 dolog, amit te is túl sokáig használsz

she.life.hu9 órája

Ha a zsebedben tartod a telefonod, már valószínű te is érezted ezt: a fantomrezgések

unilife.hu19 órája

Vihart kavart a sanghaji infektológus vakcinaposztja

tozsdeforum.hu20 órája