Gyermeke született a leszbikus szerb miniszterelnöknek és élettársának

A szülés miatt a kormányfő elhalasztotta brüsszeli látogatását.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2019-02-20 22:16

Europress / AFP / Abdulhamid Hosbas / Anadolu Agency

Gyermeke született Ana Brnabic vállaltan leszbikus szerb kormányfőnek és élettársának.

A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Brnabic partnere, Milica Djurdjic fiúgyermeknek adott életet szerdán, és “mind az anya, mind a gyermeke remekül van”.

Ana Brnabic a világ első olyan, leszbikus párkapcsolatban élő és hivatalban lévő női miniszterelnöke, akinek partnere gyermeket hozott világra – jegyzi meg a közlemény, amely szerint a szülés miatt a kormányfő elhalasztotta brüsszeli látogatását.

A 43 éves Brnabic, Aleksandar Vucic elnök szövetségese, 2017-ben került a kormány élére a Balkán többi részéhez hasonlóan mélységesen konzervatív Szerbiában, ahol semmiféle védelmet nem élveznek az azonos nemű párok.

A tanulmányait az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végző politikus a 2017-es belgrádi melegfelvonuláson nem volt hajlandó véleményt nyilvánítani a melegházasság esetleges legalizálásáról, arra hivatkozva, hogy az egész szerb kormány képviseletében vesz részt az eseményen.

(MTI)

Címkék:

Ana Brnabic

Mai nap hírei

Megdőlt a hidegrekord és vasárnap még hidegebb jöhet!

agroinform.hu12 órája

Soha nem találnád ki, kivel élt George Clooney a leghosszabb ideig

unilife.hu13 órája

Rakonczay sírva mesélt a mentésről

eletforma.hu14 órája

A Samsung bemutatta legolcsóbb 5G-s mobilját, a Galaxy A32 5G-t

gsmring.hu15 órája

Sylvester Stallone megmutatta csodaszép feleségét és lányait

promotions.hu15 órája

A kicsi, vékony tenerifei lehet a Barcelona új „Xaviestája”

eurosport.hosszabbitas.hu18 órája

Szombati adatok: nagyot csökkent az elhunytak napi száma

agrotrend.hu18 órája

Koronavírus: Kevesebben fertőződtek meg és a halottak száma is csökkent

168ora.hu19 órája