Gulyás: Védettségi igazolvány nélkül augusztusig biztosan maradnak a korlátozások

Startlap - Startlap
A csütörtöki kormányinfó hírei.

Sikerült a járvány harmadik hullámát megtörni az oltásoknak köszönhetően, ezt állapították meg a szerdai kormányülésen – mondta el Gulyás Gergely. Hozzátette: ennek köszönhető, hogy az újraindítás folytatódhatott és “Magyarország Európában elsőként nyerte vissza szabadságát, bár ez közel sem teljes még” – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Elmondta: ma Európa-szerte vita tárgyát képezi, hogy hol szabad oltott és nem oltott állampolgárok között különbséget tenni tenni, de a nemzeti konzultáció nálunk eldöntötte a kérdést, ugyanis a válaszadók többsége szerint a védettségi igazolvánnyal rendelkezőket megilletik a kedvezmények. Gulyás bejelentette, hogy 

a járványügyi korlátozások a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők számára – mai tudásunk szerint – augusztusig biztosan fennmaradnak.

Magyarországon az oltások között választani lehet, minden vakcina hatásos és biztonságos – mondta el a miniszter. Arra hívta fel a figyelmet, hogy aki a jelenleg rendelkezésre álló védőoltásokkal nem kíván oltakozni, az azzal kalkuláljon, hogy Pfizer- és Moderna-vakcina legközelebb csak jövő héten érkezik. Hetente átlagosan 130-140 ezer Pfizer– és 30-40 ezer Moderna-védőoltást várunk.

Gulyás Gergely bejelentte: a kormány arról döntött, hogy a védettségi igazolványt felmutató felnőttel érkező kiskorú is szabadon beléphet az országba.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a kormány igyekszik kétoldalú megállapodást kötni minél több országgal az utazási korlátozások feloldása érdekében. Mint elmondta, a déli országok mindegyike be fogja engedni a beoltottakat nyáron.

A kormány kedden benyújotta a költségvetést, amelynek egyik legfőbb célja a dinamikus gazdasági növekedés fenntartásal. Úgy vélik, év végére elérhetjük a járvány kitörése előtti szintet, és ez 2022-ben is folytatódhat.

A kormányinfón elhangzottakról bővebben itt olvashatsz.

Ez is érdekelhet

képcím

Mire gondolt Gulyás Gergely? Rejtélyes üzenettel zárta a...

képcím

Gulyás Gergely: Ami most történik, ahhoz nincs közöm, de ha...

képcím

Magyar Péter: Brutális megszorításokra készültök - 5 pontban...