Gulyás Gergely: Nem tervezzük az iskolák bezárását

Startlap - Startlap
Influenza elleni vakcina, járványcsúcs, minimálbér, homoszexuálisok jogai - többek között ezekről is szó volt a kormányinfón.

Hosszan tárgyalt szerdán a kormány a vírusügyi helyzetről – indította a csütörtöki kormányinfót Gulyás Gergely. Hozzátette, látható, hogy világszerte egyre súlyosabb a helyzet, ugyanakkor a magyar egészségügyi ellátórendszert “tavasszal sikerült felkészíteni a járványhelyzetre, továbbra is biztosított mindenki számára a legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátás“.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a járványügyi védekezésről szólva kiemelte: “a vírusnak akkor lesz vége, ha lesz vakcina”.  Ha lesz – ennek időpontjáról nem akart jóslatokba bocsátkozni Gulyás -, Magyarország az unión keresztül garantáltan 6 és fél millió vakcinához jut majd, erre 13 milliárd forintnyi kötelezettséget vállal az állam. Jelezte, az orosz és kínai, már meglévő vakcinákat az operatív törzs vizsgálja, és ha megfelelőnek találják ezeket, akkor vásárolni fogunk belőlük.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a kormány javasolja, hogy mindenki oltassa be magát az influenza elleni védőoltással, amelyből megfelelő mennyiség áll rendelkezésre Magyarországon.

Az idei évben meghozott Szép-kártya-szabályokat jövő év végéig meghosszabbítják – döntött a kormány szerdán. 

Mindenkit arra kérnek, idén ne menjen senki külföldre síelni – ismételte meg Gulyás az Orbán Viktor által már korábban elhangzott felhívást.

Újságírói kérdések:

Tervezi-e a kormány, hogy újra digitális oktatásra kell átállni az őszi szünet után? Nem létezik ilyen terv – jelentette ki határozottan Gulyás, hozzátéve, ahol megbetegedés van, csak ott zárnak be osztályt vagy akár egész iskolát is. 

Mi lehet a megoldása az SZFE-ügynek? “A kormány nem tárgyalófél, így a tárgyalófeleknek csak sok sikert tudunk kívánni” – fogalmazott a miniszter.

Mikorra várható a járványcsúcs? Az orvosi vélemények rendkívül széttartóak, ezért a kormány nem kíván jóslásokba bocsátkozni – válaszolta Gulyás. Az ATV ezek után Orbán Viktor korábbi kijelentését idézte, mely szerint a járvány tetőzése idén december  környékén következhet be. A miniszter erre mindössze annyit válaszolt: “Meglátjuk”.

Ferenc pápa szerint a homoszexuálisok is Isten gyermekei, nekik is joguk kell legyen ahhoz, hogy családban éljenek. Mi erről Gulyás véleménye? Magyarországon a kérdés konszenzusos,  a hazai szabályozás nincs ellentétben a pápa által elmondottakkal – válaszolta Gulyás Gergely.

Mennyi lesz a minimálbér 2021. január 1-jétől? Konkrét számok említése nélkül Gulyás úgy fogalmazott: “Ez a kormány mindig a legszegényebbeken akart segíteni”.

Tervez-e a kormány szigorításokat az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt? “Folyamatosan vizsgáljuk, ha szükséges lesz, hozunk szigorúbb döntéseket” – válaszolta a miniszter.

 

A csütörtöki kormányinfón elhangzottakról bővebben itt olvashatsz.

Ez is érdekelhet

képcím

Varga Judit szerint Magyar Péter nárcisztikus személyiségzavarban...

képcím

Mi történt azóta, hogy Magyar Péter közzétette a hangfelvételt?

képcím

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter hangfelvételére