Gulyás elmondta, mit tartanak a magyarok a legfontosabb védelmi intézkedésnek

Startlap - Startlap
Ismertette a nemzeti konzultáció eredményeit Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.

A vírus második hulláma mindenhol felszálló ágban, Magyarország most is is a jobban védekező országok között van – kezdte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Tájékoztatott arról, hogy folytatódik az ápolói béremelés, november elsejével 20 százalékkal nő az ápolók fizetése. Emlékeztetett, hogy januártól jelentős orvosi béremelés jön, nehéz átlagbért meghatározni, az orvosi bértáblából tudnak kiindulni, eszerint 125 százalékos emelés lesz. A béremeléssel kapcsolatban vannak még vitás kérdések, ezeket rendezni fogják, egy jövőben elfogadott kormányrendeletben lesznek majd a világos szabályok.

Minden részletszabály esetében az orvosi kamarával közösen dönt majd a kormány, és csak a józan ész határain belül tiltanák a magánpraxist – fogalmazott a miniszter. A háziorvosokat illetően is új szabályokat fogadnak majd el.

A járvány elleni magyar védekezés legfontosabb eredményének nevezte Gulyás, hogy a kormány az elmúlt időszakban több mint 1,4 millió álláshely megvédéséhez, vagy létrejöttéhez járult hozzá, több mint mint 4,5 millióan dolgoznak. Elhangzott, hogy meghosszabbítanák a hitelmoratóriumot, az a cél, hogy a nyugdíjasoknak, a gyermeket nevelőknek, a közfoglalkoztatottaknak, a munkanélkülieknek ne kelljen törleszteniük, erről októberben tárgyal majd a parlament.

Az építésügyi eljárások is egyszerűsödhetnek a jövőben. Gulyás ismertette a nemzeti konzultáción adott válaszokat, eszerint az ívet kitöltők 83 százaléka a maszkviselést tartja a legfontosabb védelmi intézkedésnek, 79 százalékuk támogatja a rendezvények korlátozását és az országhatárok lezárását. További részletek itt.

Ez is érdekelhet

képcím

"Valódi" Nemzeti Konzultációt indított Magyar Péter

képcím

Magyar Péter Gulyás Gergelynek: Soha nem fenyegettelek

képcím

Kormányinfó: Orbán Viktor a sajtóból értesült a kegyelmi...