Felpofozta hétéves fülfájós betegét egy csepeli doktornő

Startlap - Startlap
A fül-orr-gégész minősíthetetlen stílusban beszélt a nyűgös beteggel, rángatta a kisfiút, majd egy pofont is lekevert neki.

A hétéves Danika két héttel ezelőtt komoly fülfájásra panaszkodott. Nagymamája és a család barátja azonnal a csepeli Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat fül-orr-gégészeti osztályára vitte a kisfiút. Hosszabb várakozás után sikerült bejutni a rendelőbe.  

“Danikának már nagyon fájt a füle, így valahol érthető módon hisztizni és sírni kezdett. A doktornő elővett egy vizsgálóeszközt, hogy megnézze a fülét, de ettől a kisfiú megijedt, és még inkább rázendített” – kezdte a történetet a Borsnak Edina, a család barátja.

“Próbáltuk nyugtatni, de időközben a doktornő is hisztis lett, mert így nem tudta megnézni a gyereket. Ezt még elfogadtuk volna, de a bicskanyitogató stílusát már nem” – magyarázta Edina. Az orvos szó szerint azt mondta a kisfiúnak: „nem vagy magadnál, hogy nem válaszolsz, degenerált vagy?”. A doktornő ezután ki akarta küldeni a hozzátartozókat a kezelőből, pedig szerintük a jelenlétük nélkül nem is vizsgálhatta volna a hétéves kisfiút.

“Ezt követően megrángatta Danika jobb karját, megfogta az állát, és egy pici pofont is adott neki. Rettentően felháborodtunk, rendőrségi feljelentést és panaszt is tettünk” – folytatta Edina, aki azt is hozzátette, hogy egy másik intézményben elvégzett vizsgálat középfülgyulladást állapított meg a kis Daninál.

A Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat a lap megkeresésére elmondta, hogy a doktornő már nem dolgozik az intézményben.

Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre