Felhatalmazási törvény: ma nem fogadták el

Startlap - Startlap
Nem szavazta meg az ellenzék a felhatalmazási törvényt.

Ma még nem tudott dönteni a parlament a kormány által benyújtott felhatalmazási törvényjavaslatról, mivel nem volt meg az ehhez szükséges többség az erről szóló szavazás során. 

A koronavírus miatti veszélyhelyzetet a kormány március 11-én ki is hirdette, de az Alaptörvény szerint külön parlamenti felhatalmazás nélkül az erről szóló rendelet csak 15 napig marad hatályban.

Az igazságügyi miniszter által benyújtott törvény arról szólna, hogy ezt a határidőt a koronavírus miatti „veszélyhelyzet megszűnéséig” meghosszabbítaná. Ha ez megtörténne, a kormány gyakorlatilag rendeletekkel irányíthatna.

Hogy milyen is volt a mellette, illetve az ellene szavazók aránya, azt ebből a cikkből tudhatod meg.

Ez is érdekelhet

képcím

Megszavazta az országgyűlés Svédország NATO-csatlakozását

képcím

Orbán a Parlamentben: Az elnök asszony lemondása helyes döntés...

képcím

Kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka