Felfalta egy rétisas a Gemenci erdő három gólyafiókáját - videó

Startlap - Startlap
Ritka pillanatról sikerült felvételt készíteni.

Nem gyakran látni olyan felvételt, amit a Gemenci erdő vadkamerája készített Baja közelében: a videón egy rétisas épp megeszik három gólyafiókát – számolt be az RTL Klub Híradója.

A Duna-Dráva Nemzeti Park, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a helyi erdészet közreműködésének köszönhetően 2013 óta monitoroznak kamerákon keresztül több fészket is, amik közül az egyik az interneten is folyamatosan figyelemmel kísérhető.

Sok gólya nem éli meg a felnőttkort, többek között ezért is figyelik őket. A madarászokat nem érte váratlanul a mostani eset, ugyanis már rábukkantak néhány sastollra a fészekben. Az idősebb gólya egyébként előzőleg két órán át próbálta elüldözni a ragadozót, de nem járt sikerrel.

A csatornának nyilatkozó ornitológus elmondta: a rétisas ritkán támad gólyákra, most azonban halhiánnyal küzd az állomány, mivel alig áradtak a folyók, ilyenkor valami másra kell specializálódniuk. A szakembek szerint ez a természet rendje, a gólyákat nem kell megmenteni.

Alább teljes terjedelmében, vágatlanul is megtekinthető az eset:

 

Ez is érdekelhet

képcím

Böjte Csaba annak a fideszes jelöltnek kampányol, aki kihagyott...

képcím

Afganisztán: vasárnap éjjel érkezhet Budapestre a magyar...

képcím

Térképre rajzolták, mi fog történni a bolygóval a...