Ennyi alvásra van szüksége a szívünknek

Startlap - Startlap
A túl kevés és a túlzásba vitt alvás is egészségtelen hatással lehet a szervezetünk motorjára.

11 korábbi kutatásaink eredményeit foglalta össze tanulmányában egy athéni, szívműtétekre specializálódótt intézet, amelyből kiderült: a túl kevés, azaz a 6 óránál kevesebb alvás növelheti a  koszorúér-betegség és az agyvérzések kockázatát. De azok sem lehetnek nyugodtak, akik 9 óránál többet alszanak egy nap, a kimutatások alapján ugyanis az is hasolóan káros a szervezetre. A szívproblémák hátterében persze összetett tényezők is állhatnak, ilyen a dohányzás, az egészségtelen étrend, a rendszeres testmozgás hiánya és a túl sok só – írja a Dívány.hu.

Az alváshiány egyébként a szív mellett más területeken is problémát okozhat, így hatással lehet az anyagcserére, a vérnyomásra. A kevés alvás továbbá az agyi tevékenységet is negatívan befolyásolja, arról nem is beszélve, hogy a szívbetegségek mellett a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás és a depresszió kockázatát is megemeli.

Ez is érdekelhet

képcím

„Éjszaka álmatlanul forgolódtam” (x)

képcím

Ételek, amelyek segíthetnek, hogy nyugodtabban aludjunk

képcím

Erre utalhatnak az egyes alváspózok