"Én valahol még mindig gyermeknek gondolom magam”

Három gyereket nevel, tévésorozatot, filmet forgat, premierekre készül. Ritka, hogy nem kell hazarohannia próba és előadás között, és pont ráér, hogy kiüljön a Duna-partra. Két lábbal áll a földön, nem viselkedik dívaként:

„Ha mások úgy érzik, nem veszem magam olyan véresen komolyan, az csak onnan eredhet, hogy én valahol még mindig gyermeknek gondolom magam”– meséli Schell Judit, akivel a Nők Lapja egy előadás jelenetei között készített interjút tavaly ősszel. – „Hiába vannak nekem is gyerekeim, valójában soha nem éreztem azt, hogy na, eljött a pillanat, amikor már másképp látom a világot, és beköszöntött a felnőttkor.”

Schell Judit Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész 1973. április 16-án született Debrecenben.  A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1995-ben végezte el Kapás Dezső és Horvai István osztályában. A főiskola után a Radnóti Miklós Színház művészeként kezdte a pályát, ahol 8 évet töltött el. 2003-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött. 2012 óta a Thália Színház tagja. 2017. december 6-án bejelentették, hogy a Duna eurovíziós dalválasztó műsorának, A Dal 2018-nak lesz az egyik zsűritagja.

Nagyfiát elvált anyukaként nevelte, évekig szimbiózisban, amikor felbukkant életükben Schmied Zoltán, a színésznő jelenlegi párja, két kisebbik gyermekének édesapja. Ekkor megváltozott kapcsolatuk dinamikája és újra kellett pozícionálni szerepeiket a kiegészülő családban. Lackó azóta felnőtt fiatalember, saját érdeklődéssel, világgal.

Arról a kérdésről, hogy mi dönti el, milyen felnőtt lesz egy gyerekből, Schell Judit úgy vélekedik, hogy a közegünk, az otthontól kapott alap formál minket leginkább:

„Nekem nagyon jó gyermekkorom volt. Anyám a helyén kezelt minket, nem sztárolta túl a teljesítményeinket, elfogadta a gyengéinket. Szeretve voltunk, de nem túlajnározva.” – mondja a színésznő, majd hozzáteszi: „Jó gyerekkorom volt, miközben a két évvel idősebb nővérem nagyon megszenvedte a szüleim válását. Úgyhogy pontosítom a választ, a közeg formál minket, de végül úgy tűnik mégiscsak a személyiség a döntő.”

Judit egyébként könnyen felejt, az a típus, aki akár a rosszakarói nyakába is ugrik az utcán, merő szórakozottságból:

„Ha már el tudom felejteni, akkor az azt jelenti, hogy túl vagyok rajta, akkor meg minek fölhevíteni újra a mérget magamban?”

A Terápia c. sorozatban alakított karaktere azonban teljesen más személyiség, ami lehetőséget ad a színésznőnek arra, hogy ezzel a nagyon izgalmas karakterrel más arcait is megmutassa. Sokszor láthattuk őt már hasonló szerepekben:

„A színészek mindig szeretik, ha egy alakítás kapcsán kicsit lehet vájkálni magukban, kicsit megcincálja a lelküket.”

A teljes interjú Nők Lapja 2017/44. számában jelent meg.