Elhunyt Huszár László
Pár nappal ezelőtt, 80. születésnapja után nem sokkal meghalt Huszár László színművész – írja a szinhaz.hu a Pesti Magyar Színház közleménye alapján. Temetése július 12-én, 14 órakor lesz az Óbudai temetőben.
Huszár László Várkonyi Zoltán és Szinetár Miklós tanítványa volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1962-ben végzett.
Ezután az egri Gárdonyi Géza Színház társulatának tagja lett. 1966-tól a debreceni Csokonai Színház, 1968-tól a szolnoki Szigligeti Színház, 1975-től a Pécsi Nemzeti Színház, 1977-től a Radnóti Színpad, 1982-től a Vígszínház, 1986-tól a Thália Színház, 1993-tól a Nemzeti Színház társulatában dolgozott. 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze volt, utolsó bemutatójára 2007-ben került sor.
A jeles művésztől a Magyar Színház Sándor Erzsi szavaival búcsúzott:
„Talán még mindig kint van a próbatáblán a figyelmeztető, hogy aki csak teheti, keresse fel Laci bácsit a 80. születésnapján, szombaton, június 9-én. Akinek dolga van, az legalább hívja fel, vagy írjon rá a facebook-on, mert a nyolcvanéves színész nem csak figyelőként volt jelen a közösségi oldalon, hanem aktívan beszélgetett egykori tanítványaival, színészkollégáival.
A coverján sok fiatal állja körül. A felelőtlen szemlélő azt hihetné, hogy a családja, unokái esetleg dédunokái, ám balra határozottan Hűbér Tünde áll, tehát az egyívású srácok nyilván az osztálya.
Azok, akiket színházra tanított és szeretett. Ebben utolérhetetlen volt. Huszár Lászlónál szeretetre méltóbb, kedvesebb színész kevés akadt a pályán. Ennyi jóság – igazság szerint – ellenjavallt a színházi szakmában. Hiszen hogyan védekezzen az ember, ha megértő, ha elfogadó, ha beleegyező, ha megbocsátó. Huszár László a szívére vett mindent, és minden oda is ment.
Ezért a sok jóságért és szeretetért a tanítványok és a kollégák lehettek hálásak, a szakma, a pálya nem viszonozta eléggé. Sok színpadi és sok filmszerep, sok emlék marad utána de leginkább a kollégáknak és a tanítványoknak hiányzik majd. A segítőkészsége, a biztonságot adó figyelme és a megbocsátó szeretete. Most elment, de tudjuk, hogy a színészi pálya tartozik Huszár Lászlónak. Ő persze tudja ezt, de csak legyint. Nem ez volt a fontos, hanem a bizalom. Amíg az van, van remény is. Most akkor egy kicsit nincs.”
