Elhunyt a híres magyar busz tervezője

Startlap - Startlap
Finta László álmodta meg a 200-as Ikarust – 84 éves korában halt meg.

Meghalt Finta László Munkácsy-díjas formatervező, akinek a nevéhez fűződik a 200-as Ikarus-busz megalkotása – írja a HVG. A nagynevű tervező álmodta meg a legendás buszt, amelyet a Nosztalgia autóbuszjáratok beszámolója alapján a mai napig a legnagyobb számban adtak el a világon.

A tervező 1934-ben született, a tanulmányait a Népszínház utcai gépipari technikumban végezte el, ám egyetemi jelentkezését elutasították a család jó anyagi helyzete miatt. Miután leszerelt, felvételt nyert az Ikarus autóbuszgyárába 1956-ban.

Első feladatai között szerepelt az Ikarus 60B autóbusz megtervezése, s olyan jól sikerült, hogy ez alapján alkották meg a későbbi 620-as típust. Az első igazi eredményeit az Ikarus 303-as modelljének a megformálásával érte el, majd az 55-ös és 66-os típus tervezésében is részt vett.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Később a modernizációs törekvéseit jobban tudta érvényesíteni. Az 1960-as évektől több modellen is dolgozott, ám a nagy áttörésre 1967-ig várni kellett, amikor bemutatták az általa formatervezett 250-es modellt, amely a legendás 200-as család első tagja volt. A modell különlegessége a megnövelt utastér volt, amely szintén az ő tervei alapján valósult meg. Az Ikarus, illetve leányvállalatai 2007-ben szűntek meg.

Finta László július 1-jén hunyt el, 84 évet élt.

Ez is érdekelhet

képcím

Legalább 90 halálos áldozatot követeltek az áradások...

képcím

Szociális temetés: törvénytervezetbe dugták el a módosítást,...

képcím

Koronavírus: 2796 új fertőzött, elhunyt 212 beteg