Egyre több halottról érkeznek jelentések Szíriából

Startlap - Startlap
Egyre több halottról szólnak a Délnyugat-Szíriában, esz-Szuveida tartományban szerda hajnalban kirobbant harcokról érkező újabb és újabb jelentések.

Az Iszlám Állam összehangolt támadásainak és az azt követő összecsapásoknak a legfrissebb beszámolók már több mint 220 halálos áldozata van, köztük civilek és fegyveresek egyaránt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivistahálózattal bíró emigráns civil szervezet közlése szerint legalább 127 civil halt meg, főként a tartomány északi részén. Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója közölte: az Iszlám Állam által elfoglalt településeken a terroristák számos embert meggyilkoltak.

A legutóbbi jelentések szerint a terrorszervezetnek 45 tagja halt meg, köztük hét öngyilkos merénylő. A többi halálos áldozat a szíriai hadsereg és a vele szövetséges milíciák kötelékében esett el.

A sebesültek száma is igen magas, ezért ezek az adatok tovább nőhetnek.

A hivatalos szíriai sajtó szerint a hadsereg ellentámadást hajtott végre, és visszafoglalt három falut a szóban forgó esz-Szuveida tartományban. A dzsihadisták elmenekültek a kezükön maradt utolsó sivatagi területre. A damaszkuszi álláspont szerint az Iszlám Állam a szerdai, meglepetésszerű és összehangolt támadással azt a katonai nyomást igyekszik csökkenteni, amely a szomszédos Deraa és el-Kuneitra tartományokban lévő állásaira nehezedik napok óta.

Ez is érdekelhet

képcím

Lövöldözés és robbantás történt egy moszkvai koncertteremben

képcím

Izraeli tűzszerészek felrobbantották a Hamász parlamentjét

képcím

Robbantás történt Cipruson, Ciszjordániában mecsetet ért...