Egy halom EU-s pénzt költöttek rá, mégis egyre lassabbak a mentők - a pesti betegek fele 15 percnél többet vár

Startlap - Startlap
Az Országos Mentőszolgálat egészen egyéni magyaráztattal tagadja a helyzetet, meg azt is, hogy valójában nem teljesítették az unió programjának a feltételeit.

Egyre rosszabb időket futnak a mentőautók az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) nemrég közzétett 2017-es költségvetési beszámolója szerint – írja a Népszava. Pedig több milliárd uniós forintot költöttek a mentőszolgálat felgyorsítására úgy, hogy a támogatáshoz kötött feltételeket nem teljesítették. Az OMSZ szerint viszont minden rendben van, és igazából nem is lassúak.

A mentőszolgálat sebességét azzal mérik, hogy a sürgős hívások hány százalékához érnek oda 15 percen belül. Míg 2014-ben ez a szám 72,5 százalék volt, 2015-ben már csak 68-69 százalék, idén pedig mindösszesen 64-65 százalék. A betegek negyede félórát, 9 százalékuk pedig annál is többet vár. A helyzet Győr-Moson-Sopron megyében a legjobb, ahol majdnem 80 százalékban 15 percen belül érkeznek meg az életmentők, Pest-megyében viszont kevesebb mint 50 százalékban érnek oda ilyen hamar. 

Körübelül 15 milliárdos uniós forrást költöttek arra az előző ciklusban, hogy tízből kilenc esetben odaérjenek a segélykérőhöz 15 percen belül. A támogatás egyik feltétele volt a 15 perces kiérkezési idő legalább 86,5 százalékra javítása. A lapnak nyilatkozó mentősök által felsorolt okok egyébként a szokásosak: nincs ember és nincs autó. Ezt az OMSZ költségvetési beszámolója is elismeri, minden másra viszont már furcsa magyarázatot adnak.

OMSZ: A sebesség tényleges javítása soha nem is volt cél

Az OMSZ kommunikációs vezetője elmondta: az összehasonlítás nem hiteles, mivel míg 2014-ben még papíron, gyakran kerekített számokkal jegyezték fel a menetidőt, addig 2017 óta már számítógép rögzíti pontosan az adatokat. Pedig a MIR (a mentésirányítási rendszer) 2014 vége óta működik, vagyis azóta követi számítógép a menőautók minden moccanását.

Arra pedig, hogy a pályázatukban megjelölt célokat nem teljesítették annyit közöltek, hogy a program csupán a 15 percen belüli kiérkezés lehetőségét kívánta megteremteni, és nem azt, hogy ténylegesen odaérjenek ennyi idő alatt a betegekhez. Pedig a támogatási kérelemben még egész máshogy fogalmaztak, ugyanis ott szó szerint ez szerepel: “az ország területének legalább 90 százalékában a 15 perces elérési idő biztosítása”.

Ez is érdekelhet

képcím

Nem voltak elegen a 170 kilós férfi "biztonságos...

képcím

Van olyan magyar kórház, ahol már 2030-ra jegyzik elő a betegeket

képcím

Vizsgálatot indít az Országos Mentőszolgálat Curtis édesanyja...