Csepregi Éva a hatvanadik születésnapján vallotta be, hogy jó pár évet letagadott a korából

Startlap - Startlap
A külsejét nem a szerencsének köszönheti, rengeteget foglalkozik vele, és a férfiakkal sincs szerencséje, de ez nem különösebben zavarja.

Csepregi Éva három évvel ezelőtt szakított utolsó párjával, azóta egyedül él, és élvezi a nyugalmat. “Boldog vagyok, amit szerettem volna, azt nagyjából el is értem. Nem hiányzik semmi, talán csak kicsit több idő kellene” – nyilatkozta a Borsnak az énekesnő, aki számára a “párkapcsolat dolog valahogy mindig nehezen ment”.

Mindent ki kell várni. Most itt a nyár, és ha azt mondom, úgy szeretnék szerelmes lenni, akkor mi van?! Ha nem jön az égből az ajándék, akkor hiába erőszakoskodom. Jön majd, amikor jönnie kell. Vagy nem. Az életem főleg a szakmámról és a családomról szól. A fontossági sorrend: család és munka, csak utána jöhet a szórakozás. Mindig ez volt kicsit a magánéletem akadálya, ebbe nem nagyon tudtak beleilleszkedni a férfiak. De nem baj. Ahogy idősödik az ember, úgy bölcsül, tudja, miről szól az élet. Nem arról, hogy kierőszakoljuk a férfiakat, a szerelmet, a sikert. Mindenütt jelen van a vonzás törvénye. Ha jól akarod, megvan hozzá a tehetséged, és nem erőszakoskodsz, akkor meg lehet csinálni. Egyelőre szerelmi dolgokban nem gondolkodom, még jólesik egyedül lenni

– fogalmazott Csepregi, aki azt is elárulta, hogy sokáig letagadta korát, és a hatvanadik születésnapjára rendezett meglepetés partin vallotta be széles baráti körben, hogy valójában kicsit idősebb, mint hiszik.

Vagy kövérnek érzem magam vagy soványnak. Nem, soványnak soha! Mindig fogyókúrában voltam, régen is, most is. Ezzel egy életen át viaskodom. Pedig odafigyelek, de aztán olykor elcsábulok. Megmondom őszintén, elég sokat foglalkozom magammal. Van olyan edző, aki jön hozzám minden másnap és tornázunk. Aztán egy kis masszírozás, kozmetikushoz járok, és időről-időre megpróbálok olyan dolgokat, ami nem változtatja meg az ember arcvonásait, de egy kicsit táplálja a bőrt

– magyarázta az énekesnő.

 

 

 

Ez is érdekelhet

képcím

90 ezer forintos pólóban ment Neoton-koncertre Szijjártó Péter

képcím

Pásztor Anna megmutatta pilisi otthonát

képcím

Berki Mazsi keserédes fényképet posztolt kislányával a karjában