Cáfolja a hatóság, hogy a pilóta öngyilkossága okozta a maláj gép tragédiáját

Startlap - Startlap
2014. március 8-án zuhant le és tűnt el a Boeing 777-es utasszállító gép.

Repülésbiztonsági szakemberek szerint a pilóta öngyilkossága okozhatta a 2014. március 8-án eltűnt maláj repülőgép tragédiáját – hangzott el másfél hete a Vice 60 perc című műsorában, ahol öt szakember mondta el egybehangzó véleményét az esetről.

Úgy gondolták, hogy Zaharie Ahmad Shah kapitány kikapcsolhatta a repülő kommunikációs berendezését, majd letérítette a kijelölt útvonalról, és szülővárosa felé vette az irányt, mintha csak el akarna búcsúzni. A pilóta szüntethette meg a kabinnyomást, melynek következtében az utasok és a személyzet is öntudatlan állapotba került.

Most viszont a gép utáni kutatást végző ausztrál vizsgálóbiztos egyértelműen elvetette ennek a lehetőségét – írta a BBC.

A Pekingbe tartó Boeing 777-es utasszállító egy órával azután, hogy felszállt Kuala Lumpurban, letért az útvonaláról, és végül az Indiai-óceánba zuhant. A szörnyű balesetben 239 utas hunyt el, földi maradványaik azóta sem kerültek elő, úgy, ahogy a gép nagy része sem, bár néhány roncsdarab előbukkant. A hivatalos keresést idén januárban, 1046 nap után állították le, akkor indítják újra, ha új bizonyítékok kerülnek elő.

Ez is érdekelhet

képcím

Továbbra sem találják a négy éve eltűnt maláj gépet