Bombagólokkal vertük a görögöket

Kedden, zárt kapuk mögött, a Groupama Arénában fogadta Magyarország Görögországot .

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-09-11 22:58

MTI Fotó: Illyés Tibor

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a vendég görög csapatot a Groupama Arénában rendezett zárt kapus Nemzetek Ligája-mérkőzésen, így megszakította öt meccsen át tartó nyeretlenségét.

Az összecsapáson látványos támadás végén Sallai Roland első válogatottbeli találatával korán vezetést szerzett Marco Rossi szövetségi kapitány együttese, majd Konsztantinosz Manolasz gyors egyenlítését követően még a szünet előtt visszavette a vezetést Kleinheisler László bombagóljával.
A második félidőben mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, ám újabb gól már nem született.

A magyarok 1987 októbere után nyertek újra tétmérkőzésen a görögök ellen, míg 2018-ban négy vereség és egy döntetlen után első győzelmüket aratták.
A nemzeti csapat két idegenbeli összecsapással folytatja szereplését a Nemzetek Ligájában: október 12-én a görög, három nappal később pedig az észt együttes vendége lesz.

 

(MTI)

Mai nap hírei

Annak köszönheted, hogy életben vagy, hogy még nem találkoztál ezzel a tízéves kisfiúval

unilife.hu7 órája

Melania Trump ruhájával üzent az egész világnak

joy.hu8 órája

Plasztikkártyát kap, akit már beoltottak, akár este 8 után is kimehet vele

life.hu8 órája

Az elnöki beiktatást nem Joe Biden vagy Kamala Harris, hanem Amanda Gorman nyerte

444.hu12 órája

Ilyenkor a legnagyobb a szívinfarktus kockázata

napidoktor.hu17 órája

Leváltották a külügy helyettes államtitkárát

168ora.hu17 órája

Hegynek felfelé halad tovább a forint

tozsdeforum.hu18 órája

Nagy siker a magyar maszk

demokrata.hu19 órája