Berki Krisztián a legnagyobb pontszámmal nyert világkupát

Startlap - Startlap
Igen, ő az a Berki, akire örökké büszkék lehetünk!

Berki Krisztián olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász megnyerte a 2016/18-as egyéni világkupa-sorozatot lólengésben.

A magyar szövetség keddi beszámolója szerint az egyéni világkupában nyolc állomás alapján hirdettek szerenként bajnokot, a 2016 novembere és 2018 márciusa közötti időszakban négy-négy állomást (Cottbus, Melbourne, Baku és Doha) figyelembe véve.

A nyolc állomásból a legjobb három eredmény számított, így Berki a maximális 90 ponttal győzött, hiszen négyszer indult, háromszor nyert, egyszer pedig ezüstérmet szerzett.

Az UTE sportolója csak az első évadban szerepelt a rangos nemzetközi sorozatban, hiszen tavaly ősszel megműtötték a vállát, jelenleg is a rehabilitációjára összpontosít.

Kállai Zoltán lólengésben negyedik helyen végzett, ahogyan a nőknél az összetett Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia is felemáskorláton.

A kétéves sorozat idén novemberben indul újra, utolsó állomása a 2020-as dohai viadal lesz. Ez az időszak már az olimpia szempontjából is nagy jelentőséggel bír, hiszen aki az élen végez, az kvalifikál a tokiói ötkarikás játékokra.
“Nagyon örülök, hiszen ez is azt mutatja, ha egészséges vagyok, akkor ott vagyok az élen. Ha két évvel később vagyunk, akkor még nagyobb az örömöm, hiszen ez a győzelem olimpiai kvótát érne” – nyilatkozta Berki.

 

Címlapfotó: MTI / Kollányi Péter

Ez is érdekelhet

képcím

Vidékies beszéd, hangos nyelés, csámcsogás: a Nyerő Páros...

képcím

Schobert Norbiék újraházasodtak: Rubint Réka gyönyörű...

képcím

Napokkal a halála előtt rendőrt hívott Berki Krisztiánra Mazsi