Autópálya-építések: beelőzzük Ausztriát

Startlap - Startlap
Hárommilliárd eurót fordít a kormányzat a járműipari fejlesztésekre és innovációra a következő években.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, az Automotive Hungary 2017 kiállításon kijelentette: kiemelt járműipari központokat jelölnek ki, bevezetik a duá­lis képzést a szakképzésben és a felsőoktatásban is.

A Magyar Idők beszámolója szerint Varga a következő évek kihívásai közül a legjelentősebbnek az 5G technológiák, valamint az elektromobilitás terjesztését nevezte, és megjegyezte, hogy a zalaegerszegi tesztpályát össze kell kötni az M7-es autópályával.

A rendezvényen elhangzott: a kormány idén és jövőre 17 milliárd forinttal segíti a magyar kis- és középvállalkozások bekapcsolódását a nagyvállalatok beszállítói hálózatába.

Ugyanakkor az I. Magyar közlekedési konferencián Egerben a Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy 2022-re Magyarország Közép-Európa legjobb közlekedési infrastruktúrájú országa lesz.

Lázár János szerint az ehhez szükséges kormányzati döntések megszülettek, a beruházások részben tervezési, részben már kivitelezési szakaszban vannak.

A kormány közútfejlesztési programjának köszönhetően 2022-re Magyarországnak hosszabb autópálya-hálózata lesz, mint Ausztriának – ezt már Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára mondta az egri rendezvényen.

 

Forrás: Magyar Idők

Fotó: MTI/Oláh Tibor 

Ez is érdekelhet

képcím

Micsoda tűzijátékkal zárult a Horvát Rally első napja!

képcím

Szeptembertől kötelező átutalási korlát lesz a bankszámlákra,...

képcím

Magyar Péter: Kocsis Máté heti rendszerességgel egyeztet Dúró...