Arra ébredt, hogy egér esett az arcára – éjszakai kalandok a nővérszállón

Startlap - Startlap
'Az intézmény felújítása már tart.'

Szűk, nyolc négyzetméteres szoba, a wc helyiségben burkolat nincs, „gyanús” szennyeződések – ilyen körülményekről számolt be a Dél-pesti Centrumkórház egyik nővérszállójának egy volt lakója. Ezekkel még valószínűleg együtt tudott volna élni, ám múlt kedd éjszaka arra ébredt, hogy egy egér esett a fejére.

Másnap a gondnokságon elmondta, mi történt, erre azt tanácsolták neki, hogy hívjon rágcsálóirtót a saját pénzén.

A férfi rögtön elköltözött a szállóról, a munkahelyén vagy ismerősöknél húzza meg magát, fizetéséből nincs pénze albérletet fizetni.

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter múlt héten az ápolók fizetésemeléséről és a nővérszállók felújításáról beszélt: „a következő időszakban tizenhárom megyében újulnak meg, illetve épülnek újjá ápolónői szállások, erre a kormány 8,5 milliárd forintot biztosít”.

Az RTL Klub Híradója megkereste az ügyben a kórházat is, ahonnan azt a választ kapták, hogy az intézmény felújítása már tart, de a betegellátásban részt vevő épületekkel kezdtek.

 
 
Képes kapcsolódó
Balra igazított
Posztok:
Hír-szem # “A magyar orvos sokszor rosszabbul néz ki, mint a beteg”
Kiemelt Hírek # Több mint négyszáz körzetben nincs háziorvos
Kiemelt Hírek # Nincs elég szakorvos, ezért két hónapra bezár a Péterfy érsebészeti ügyelete
TörlésSzerkesztés

Ez is érdekelhet

képcím

Van olyan magyar kórház, ahol már 2030-ra jegyzik elő a betegeket

képcím

Vizsgálatot indít az Országos Mentőszolgálat Curtis édesanyja...

képcím

A Belügyminisztérium a budai kórházi osztályok leállásáról