A vb-t nézte, miközben felesége öngyilkos lett

Startlap - Startlap
Nyíregyházi panelház hatodik emeletéről vetette magát a mélybe a 76 éves asszony.

György mit sem sejtett. Nyugodtan, önfeledten nézte az Argentína–Izland (1–1) világbajnoki mérkőzést szombat délután. Csak az ablak vészjósló nyikorgása és a vele együtt bevillanó rossz érzés keltett benne riadalmat. Felpattant a kényelmes kanapéról, és az ablakhoz sietett – de már túl későn.

Felesége, Katalin kiugrott a nyíregyházi panellakás hatodik emeletéről, öngyilkos lett.

„Sokszor mondta, hogy nem bírja a fájdalmat, valamit tenni kellene – mondta György a Borsnak. – Rengeteg orvosnál voltunk, nem hibáztatom őket, de már nem tudtak rajta segíteni. Erős fizikai fájdalmai voltak, elhatalmasodott rajta a betegség. Az érszűkület miatt először a lábai fájtak, aztán már a feje búbjáig mindenre panaszkodott. Sokat botladozott szegény.”

Katalin 76 éves volt, 55 éve voltak házasok, de az elmúlt időszakban már sok nehézséggel küzdöttek. Katalin 1997-ben stroke-ot kapott, és bár felépült, később cukorbeteg lett, reggel és este is szúrta magát inzulinnal. A környéken sokan szerették, igaz, gyakran panaszkodott betegsége miatt. Búcsúüzenetet azonban nem hagyott.

„Neki ez már megváltás, elmúltak a szenvedései, de nekem maga a pokol” – mondta György, akinek három gyermeke és hét unokája nyújt támaszt.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Ez is érdekelhet

képcím

Két nap alatt két kismama halt meg a nyíregyházi kórházban

képcím

Magasított korlát került a Mammut bevásárlóközpont legfelső...

képcím

Újabb haláleset a Mammutban: egy 36 éves férfi zuhant a mélybe