A szigetszentmiklósi rém párja: Addig várok rá, amíg ki nem szabadul

Startlap - Startlap
A horroranyaként elhíresült H. Andrea szerelme alig várja, hogy végre megkezdhessék közös életüket Andreával, aki borzalmas bűncselekmények miatt került börtönbe.

Tavaly februárban mondta ki a bíróság K. Rudolf és felesége, H. Andrea bűnösségét három rendbeli szexuális erőszak és három rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettében, mindkét elítélt 13 év fegyházat kapott.

A vád szerint a házaspár évekig verte, erőszakolta és kínozta a három gyermekét, fekáliát, bogarakat és patkányt is etettek velük.  A nő jelenleg a szombathelyi börtönben raboskodik, és egyetlen látogatója van csupán: Endre, a szerelme.

„Két havonta megyek hozzá, mert Szombathely nagyon messze van. Egy négyfős cellában van. Kevés a munka, ezért nem dolgozik, de szerencsére nagyon rendesek vele a cellatársai” – magyarázta Endre a 24.hu-nak. “Nemrég visszaszólt az egyik börtönőrnek, ezért attól fél, hogy átszállítják máshova. Nagyon utálják odabent azokat, akik gyermekbántalmazás miatt kerülnek be, itt viszont jó helye van.”

A férfi kitart Andrea mellett, és biztos benne, hogy szerelme nem követte el azokat a szörnyűségeket, amikkel vádolják.

“Amikor napvilágra kerültek ezek a dolgok, akkor komolyan elbeszélgettem vele. Sírva mondta, hogy nem követte el ezeket a borzalmakat. Hittem és most is hiszek neki. Tudom, hogy képtelen lenne ilyesmire. Az ítélet után arra kért, hogy hagyjam el, de nem fogom. Kitartok mellette, és addig várok rá, amíg ki nem szabadul. Vele képzelem el ugyanis az életem.

A nő rettentő rosszul viseli a börtönt, nemrég olyan hírek is felröppentek, hogy öngyilkossági kísérletet követett el. Annak érdekében, hogy végre újra szabad ember lehessen, még a gyerekeit is perbe fogta egy új vallomás reményében.

„Tavaly októberben a gyámhivatal értesítette Andreát, hogy a gyerekek szeretnék felvenni vele a kapcsolatot. Egy hónappal ezelőtt viszont már azt mondták, hogy meggondolták magukat, és továbbra sem szeretnének találkozni vele. Andrea azért jelentette fel őket, hogy új vallomást tegyenek, amiben elmondják, hogy nem követte el a borzalmakat. A feljelentést azonban elutasították, a gyerekek pedig azóta sem tettek új vallomást. De nem is látogatják, úgyhogy már tényleg csak én vagyok Andinak.”

Endrét mélyen megvetik Szigetszentmiklóson a kapcsolata miatt, olyannyira, hogy végül el kellett költöznie otthonából.

„Nem ismertem Andit, amikor kipattant az ügy, mégis hozzá hasonlítanak. A környékbeliek szó szerint kiutáltak, mert tartom vele a kapcsolatot. Amikor legutóbb hazamentem megnézni, hogy minden rendben van-e a házzal, még a rendőröket is rám hívták, hogy megszívassanak. Azt mondták, hogy öngyilkos akarok lenni, mert ömlik az ablakon füst. Pedig csak a régi öreg kályhába akartam begyújtani.”

Címlapkép: MTI Fotó/ Kovács Attila

Ez is érdekelhet

képcím

Mol-vezér: Sokáig nem tartható a benzinárstop

képcím

Kitört a víruspánik egy szegedi autóbuszon

képcím

A Fidesz levélben magyarázza az Európai Néppártnak az Index...