A nézők is összecsaptak a Fradi-DVSC meccsen

Startlap - Startlap
Egy ember könnyebben, kettő súlyosan megsérült.

A Ferencváros 2-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 15. fordulójának rangadóján, ezzel együtt elvesztette éllovas pozícióját, miután a Videoton jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzte.

Közel 20 ezer néző vett részt a mérkőzésen, miután három és fél év után megállapodtak egymással a Ferencváros vezetői, illetve a vénaszkenneres regisztráció miatt sztrájkoló keménymag tagjai, akik most először léptek be a 2014 nyarán átadott létesítménybe.

Az FTC sorozatban harmadszor győzött, míg a DVSC kilenc veretlenül megvívott bajnoki mérkőzés után kapott ki, ezt megelőzően legutóbb augusztusban szenvedett vereséget.

A gólszerzők: Varga R. (58.), Priskin (60.), illetve Jovanovic (84.) voltak.

Némi meglepetésre az első negyedóra enyhe, de meddő debreceni mezőnyfölényt hozott, majd rákapcsoltak a hazaiak, s bár helyzetet kezdetben nem igazán tudtak kidolgozni, húsz perc elteltével már ők irányították a játékot. Az első félidő hajrájában aztán egyértelművé vált az FTC fölénye, több lehetősége is adódott, de vagy Nagy hárított, vagy hiba csúszott a befejezésbe. A szünet előtti percekben a Debrecen is eljutott egyszer-kétszer az ellenfél kapujáig, komoly veszélyt azonban nem jelentett.

A második félidőben többet volt a házigazdáknál a labda, s a fölényük hamarosan gólokban mutatkozott meg: előbb egy kapu előtti kavarodásnál a góllövőlistát vezető Varga Roland talált be, majd két perccel később Priskin ollózó mozdulattal duplázta meg az előnyt. A DVSC hátránya tudatában támadni kezdett, de kezdetben mezőnyfölénynél többre nem futotta az erejéből. A 84. percben aztán Jovanovic révén sikerült a szépítés, az egyenlítés azonban már nem jött össze.

A mérkőzés szünetében szurkolói összetűzés történt. Ezzel kapcsolatban a BRFK sajtóosztálya arról tájékoztatta az MTI-t, hogy “eddig tisztázatlan okból verekedés tört ki”, és “a verekedés során az elsődleges információk szerint egy ember könnyebben, kettő pedig súlyosan megsérült”. A rövid közlemény kitér rá, hogy “az eset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.”

Fotó: MTI – Szigetváry Zsolt

 

Forrás: MTI

Címlapfotó: MTI – Szigetváry Zsolt

Ez is érdekelhet

képcím

Erre figyelj ültetésnél, hogy tovább éljenek a virágaid

képcím

Erre a két fiatal színészre érdemes figyelni idén

képcím

"Abbahagyom az egészet" – hat éve lett öngyilkos milliók...