A legjobb termelői piacok a Balaton körül

Startlap - Startlap
Ki ne szeretne piacra járni, minőségi termékeket vásárolni első kézből a termelőtől? Összeszedtük a Tó körüli legklasszabb piacokat.

Liliomkert – Káptalantóti
Immáron 11 éve működik talán az ország legismertebb piaca. Egész évben, minden vasárnap délelőtt várják a kedves vásárlókat. Érdemes már reggel, de legkésőbb 11 óráig megérkezni annak érdekében, hogy még tudjunk a portékák közül választani. Tavaly óta, szombatonként Budapesten, a Római parton, a Nánási udvarban is látogatható a Liliom piac.

Piac placc – Tihany
2008 óta működik a mára már ismert piac a tihanyi kompnál. Egész évben, szombatonként reggel nyolc órától délután kettőig áll a vásárlók rendelkezésére. A klasszikus piac mellett ehetünk, és szórakozhatunk is, hiszen ez a piac egyszerre találkozóhely, és kultúr-tér, mivel nyaranta itt rendezik meg az ART placcot is, amikor festőket, szobrászokat, zenészeket is meghívnak, hogy emeljék a piac hangulatát.

Keszthelyi városi piac
Az év minden napján reggel hét órától várja a kedves vásárlókat egészen délután két óráig a keszthelyi piac. A nyári kánikulában párakapu segíti a felfrissülést. A piacon nem csak a helyi termelők, de kézművesek is árulják portékáikat.

Első Balatoni hal és termelői piac – Gyenesdiás
A Balaton első halpiacán friss halat – persze nem a Balatonból – és a helyi termelők portékáit is megcsodálhatjuk. Házias ételeket kóstolhatunk, és szombatonként tematikus és családbarát rendezvényeket szerveznek. A piacot könnyen megközelíthetjük akár vonattal is, hiszen az állomástól 300 méterre a Kárpáti korzón található. A piac áprilistól szeptember 30-ig áll az érdeklődők rendelkezésére. Június 18-tól szeptember 2-ig egész hétvégén nyitva tartanak reggel tíztől este kilenc óráig. Hétköznap pedig délután négy órától szintén este kilencig. Az iskolakezdést követően már csak hétvégén tart nyitva a piac a szokásos időben.

Ez is érdekelhet

képcím

Elképesztő félméteres kilátó és "nádkorona-sétány" épült...

képcím

Megbillent a Balaton

képcím

Megkezdték a Balaton vizének leeresztését