A győri rab elmesélte, hogyan szökött meg – elemi hibát vétettek a kísérői
Napokig keresték Z. Krisztiánt, mire sikerült elfognia a rendőrségnek Győrben. A megkerült rab most a bíróság előtt számolt be a szökés körülményeiről.
Csütörtökön gyorsított eljárásban tárgyalták a bíróságon a fogolyszökést. A rabot két börtönőr kísérte, bilincseit látványosan szorosan rögzítették a csuklójára, s a lábán is bilincs volt – tudósított a Kisalföld.
A szigorú kíséret persze nem szorul magyarázatra, ha megismerjük Z. Krisztián szökésének körülményeit. A rab erről így vallott a bíróság előtt:
“A tárgyalóteremben vettem észre, hogy ki tudom húzni a kezem a bilincsekből, mert lazán rögzítették. Ezért amikor a bíró – ezt nem tudva – kérdezte, hogy amíg tanúskodok, levegyék-e , azt mondtam, nem. Mikor végeztünk, elindultunk az udvarra, mert oda érkezett volna a rabszállító. Az engem kísérő bv-s rágyújtott, kicsit elfordult jobbra, én megvártam, míg két slukkot szív, aztán kihúztam a kezeimet és elfutottam. A hídnak futottam, de amikor rájöttem, hogy sikerült, már bántam. Bennem volt, hogy föladom magam, de nem tudtam rávenni magam, hogy besétáljak a rendőrségre. Nem bíztam bennük, ugyanis ők és a bíróság szerintem igaztalanul intéztek el tizenegy évre”.
Z. Krisztiánt kirendelt védőügyvédje, dr. Faragó Péter úgy jellemezte korábban, mint egy minden hájjal megkent, dörzsölt bűnözőt, aki „zsivány észjárásnak köszönhetően mindig abszolút logikusan építeti fel a védekezését”.
Forrás: Kisalföld
A címlapkép illusztráció (Fotó: MTI/Nyikos Péter)